A washingtoni Holocaust Memorial Museum az ENSZ Háborús Bűnöket Vizsgáló Bizottsága (UNWCC) archívumának teljes másolatát hozta nyilvánosságra. Ehhez 70 éven át csupán korlátozottan férhettek hozzá még a történészek és a nyomozók is, a nagyközönségtől pedig teljesen elzárták. 1987-ig nagyrészt a feledés homálya is rejtette a gyűjteményt, de azóta töretlen a kutatók és történészek érdeklődése az anyag iránt.

Az archívum Adolf Hitlertől a náci haláltáborok felügyelőiig összesen 37 ezer személyt említ a háborús bűnösök és gyanúsítottak listáján, közülük sokakat egyáltalán nem vontak felelősségre. Az iratok részletezik Hitlernek és belső körének tömeggyilkos tetteit, és Európa- meg Ázsia-szerte elkövetett több mint 10 ezer szörnyű bűncselekményt dokumentálnak kb. 500 ezer digitalizált mikrofilmfelvételen és az esetek leirataiban.

Az AP szerint az iratok között szerepel az a dokumentum, ami a Horthy Miklós kormányzó idején elkövetett „tömeggyilkosságokkal” kapcsolatos. Az egykori Jugoszláviából származó iratban azzal vádolták Horthyt, hogy a náci Németországgal szövetséges Magyarország vezetőjeként 1941-ben minden indok nélkül indított támadást Jugoszlávia ellen, ami mészárlásokhoz, gyilkosságokhoz és kínzásokhoz vezetett. Az irat szerint 1942-ben egy magyar képviselő felhívta a kormányzó figyelmét az atrocitásokra, de azok ennek ellenére folytatódtak:

„A magyar hatóságok azonnal megkezdték a szerb lakosság és a zsidók tömegeinek koncentrációs táborokba küldését. [...] 1944 áprilisában... a zsidókat összeterelték, és átadták az SS-egységeknek és a Gestapónak. Ezeknek a zsidóknak a többsége vagy már út közben meghalt, vagy a haláltáborokban végezte.”

Egy másik, kiterjedtebb, szintén jugoszláviai irat azzal vádolta meg az akkori magyar vezetőket, hogy szerbeket és zsidókat mészároltak le Újvidéken (Novi Sad) és más területeken. A dokumentum megemlít egy 1942 januárjában Újvidéken történt esetet, amiben egy magyarokból és németekből álló bizottság listázta a halált érdemlő szerbeket és zsidókat. A januári hidegben ruhájuktól megfosztott halálraítélteket a Duna mentén 100-150 fős csoportokban állították fel, majd puskákkal vagy bajonettekkel végezték ki őket. A vádiratban az áll:

„Az áldozatok között sokan voltak a gyerekek, és még csecsemők is, akiket édesanyjuk magához szorított, remélve, hogy így megvédhetik őket a haláltól és a hidegtől. Horrorisztikus jelenet volt, amit az anyák és az áldozatok vérfagyasztó sikításai kísértek.”

Radu Ioanid, a múzeum nemzetközi archívumokkal foglalkozó igazgatója az iratokra utalva elmondta:

„A holokausztról valamit is tudó átlagemberekben megvan az a természetes reflex, hogy azonnal Németországra és a megszállt Lengyelország haláltáboraira gondolnak, miközben ez Európa-szerte elkövetett mészárlás volt, amiben nagyon-nagyon sok kormány vett részt.”

A dokumentumok között megtalálhatók Kurt Waldheim egykori ENSZ-főtitkár, később osztrák elnök második világháborús múltját feltáró iratok is.

Paul Shapiro, a múzeum egyik igazgatója szerint a hidegháborús politika számos, háborús bűnök elkövetésével gyanúsított személyt kímélt meg a bírósági eljárástól, de az anyagok nyilvánossá tétele elősegíti a megkésett felelősségre vonást.

Az UNWCC 1943-ban kezdte meg munkáját az angol kormány kezdeményezésére, és 1949-ben oszlott fel. Feladatai közé tartozott, hogy háborús bűnök elkövetését igazoló bizonyítékokat gyűjtsön, és így lehetővé váljon a felelősök őrizetbe vétele és bíróság elé állítása. (MTI)