Húsz évvel ezelőtt, földi csillagászok és űrszondák együtt figyelték, ahogy a Shoemaker-Levy 9 üstökös darabjai a Jupiter atmoszférájába csapódnak. Ez volt az első feljegyzett, Földet nem érintő ütközés két Naprendszerbeli objektum között.

1994 július 16. és július 22. között a NASA JPL (Sugárhajtási Laboratórium) űrszondái csatlakoztak földi és Föld körül keringő teleszkópokhoz a történelmi esemény vizsgálatában.

A Galileo-űrszonda, amely akkor még 1.5 évre volt a Jupiter körüli pályára állástól, különleges helyzetből volt képes megfigyelni a becsapódások hatására a bolygó déli féltekéről felcsapó tűzcsóvákat.

A Hubble-űrtávcső a JPL által tervezett bolygófigyelő kamerával követte az üstököst, annak feldarabolódását és a Jupiteren a töredékek által okozott becsapódási foltokat. Ezek a felvételek kulcsfontosságúak voltak az ütközés hatásainak vizsgálatában.

A Deep Space Network rádióteleszkóp-hálózat egyes távcsövei, amelyek normál esetben a Naprendszerben lévő űrszondákkal tartják a kapcsolatot, a Jupiter sugárzási övének rádiókibocsátásának változását figyelték, az üstökös által szállított por zavaró hatása után kutatva.

További két robotszonda, a Voyager 2 és a Ulysses is figyelte az eseményeket. A Voyager 2 a Jupitertől 6 milliárd kilométeres távolságból az UV spektrométerét és rádiócsillagászati berendezését felhasználva követte a becsapódásokat, de nem nagyon tudott értékelhető adatokat szolgáltatni. A Ulysses ESA/NASA közös Napkutató űrszonda 800 millió kilométerről a becsapódások hatására létrejött rádió tartományú kibocsátásokat figyelte.

A Shoemaker-Levy 9 becsapódásának megfigyelése felhívta a figyelmet az üstökösök és aszteroidák veszélyességére. A kutatók felismerték, hogy szükség van egy előrejelző rendszerre, amely egy lényeges szempont volt a NASA földközeli objektum program (NEO) létrehozásában. A NEO program a Földre potenciálisan veszélyes aszteroidákat és üstökösöket detektálja, követi és karakterizálja.