Szovjetnosztalgia, akciófilmhősök és szétbombázott házak

Már jóval azelőtt, hogy az oroszpárti felkelők lelőtték volna az utasszállítót, veszélyes irányba mentek a dolgok Kelet-Ukrajnában.

Az ukrán hadsereg az elmúlt időszakban komoly eredményeket ért el a szeparatisták ellen, különösen a felkelők egyik fontos bázisául szolgáló Szlovjánszk július 5-i elfoglalásával. De a módszer elég brutális és ára van: képzett, tapasztalt gyalogság híján az ukránok azzal próbálkoznak, hogy tüzérséggel bombázzák a felkelőket. A felkelők viszont gyakran a lakóházak közé ássák be magukat, onnan lőnek a kormányerőkre. Az ukránokat ez nem tartja vissza attól, hogy visszalőjenek, a gránátok és rakéták egy része pedig a házakra esik.

Screen-Shot-2014-07-21-at-6.53.22-AM-760x475 (1)

A találatott szenvedett ház előtt mindig ugyanaz a nyomasztó kép. Kábán bámészkodik néhány helyi lakos. Van aki a telefonjával fényképeket készít az épületről, amelyből még vagy mindig dől a füst, vagy csak egy óriási luk tátong az oldalában – ott csapódott be a gránát –, plusz be van törve majdnem az összes ablaka a légnyomástól. Páran a romokat próbálják összekotorni a ház lábánál. Vannak, akik sírnak vagy átkozódnak. Ha halott van, akkor körülötte is álldogálnak néhányan, mintha szégyellnék otthagyni egyedül. Van, aki pakol és menekül.

Aki nem tud hova menekülni, a pincében tölti az éjszakát. „Ezen a környéken egy hete ágyúznak minden éjjel” – mondja egy Szvetlana nevű szlovjánszki anyuka négyévesforma lányával az ölében, miközben a pincéjét mutatja, ahova bepakoltak egy ágyat, néhány pokrócot meg gyertyákat. „Az elmúlt három éjszaka nagyon rossz volt, nagyon közel volt. Itt ültünk egész éjjel, még a kutya is bemenekült, csak remegtünk és próbáltuk eltakarni a gyerekeket. Itt imádkoztunk, hogy minket ne találjanak el.” De a pince sem nyújt tökéletes védelmet: július 4-én egy szlovjánszki lakótelepen a lövedék közvetlenül a pincébe csapódott és megölt három embert.

ukran11-760x475 (1)

Vannak, akik az ukránokat vádolják, vannak, akik a felkelőket. „Elég baj, hogy a felkelők nem értik meg, hogy mekkora veszélynek tesznek ki minket” – reklamál egy középkorú hölgy, aki nem akarja elárulni a nevét. „Innen lőnek, aztán elmennek. Aztán a másik oldal visszalő és kész. A gránát meg rossz helyre esik, és nem a felkelőket találja el, hanem minket.” Egy alkalommal, a Donyeck külterületén lévő Marjinkában én is meghallom az aknavető jellegzetes hangját valahonnan a közelből, miközben a romok között botorkálok, amit az ukránok az előző éjszaka szétlőttek. Az emberek pánikba esve menekülnek, a környék percek alatt kiürül, és később hallom is, hogy a hadsereg visszalőtt.

Screen-Shot-2014-07-21-at-6.40.30-AM-760x475 

Akinek szétlőtték a házát, mindez persze mindegy. Valeri, egy szlovjánszki férfi, akinek a nappalijába esett egy lövedék és megsebesítette a feleségét, kábán álldogál a romok között, és azt mondja: „Mindenünk odaveszett, minden, ami életünk során összegyűjtöttünk. Földönfutók lettünk. Mutassa meg az ukránoknak, mit tettek itt. Mit akarnak még, szétrombolni mindent és megölni mindenkit?” Valentyina Mihajlovna, egy középkorú hölgy pedig azt mondja, „még a fasiszták sem tettek ilyet, nézze ezt a sok békés polgárt! Halottak, halottak, halottak mindenhol.” Valentyina Mihajlovna egész éjjel a pincében ült Marjinkában, és az ukrán rakétatámadás este tizenegy és hajnali négy között négy szomszédját ölte meg. Egyiküknek az elszenesedett csontváza még másnap dél körül is ott fekszik a konyhájában, közvetlenül a Grad rakéta kiégett motorja mellett. Az ukránok egyszerűen letagadják ezeket a támadásokat, azt mondják, a felkelők lövik a saját területüket, hogy besározzák a hadsereget.

Screen-Shot-2014-07-21-at-6.35.42-AM-760x475

Mindeközben a másik oldal mintha egy csomó futóbolondból, amatőrből és még annál is rosszabból állna. A felkelő ellenőrzőpontokon sztálinos lobogók vannak, a harcosokon vöröscsillagos, sarlókalapácsos övek, sapkák. Egyik vezetőjük, a kalandor Igor Strelkov az orosz elhárítás, az FSB volt ügynöke, aki harcolt Csecsenföldön és Transznisztriában is, és a hadtörténet a hobbija.

Rajta kívül van még egy csomó orosz és kaukázusi zsoldos, önkéntes, ők adják a keménymagot: hallgatag, ránézésre profibb alakok, mint a helyi milicisták. Strelkov telerakatja Donyecket idétlen óriásplakátokkal. Egy részük a szovjet képvilágot idézi, másik részük pedig akciófilmstílusban készült, a legsúlyosabb a 300 című heroikus-harcos mozi plakátjának tipográfiáját nyúlja, de Gerald Butler helyén Strelkov feszít az emebreivel. Mindez vicces volna, ha Strelkov nem volna olyan kegyetlen: fosztogatásért több embert is kivégeztet valami világháborús szovjet rendeletre hivatkozva, köztük egy Alekszej Picskó nevű szerencsétlen szlovjánszkit is, amiért ellopott két inget egy lebombázott házból. Miután a hadsereg visszafoglalja Szlovjánszkot, több tucat ember szabadul ki, akiket a felkelők egy pincében tartottak fogva rémes körülmények között.

ukran 300

A helyi harcosok egy része fegyelmezetlen, ráadásul fél, és ez igen veszélyes kombináció. Egy este a forgatócsoport, amivel vagyok, megáll az autópályán Donyeck mellett, mert a fotós le akarja fényképezni, ahogy a nap lemegy egy füstöt eregető gyárkémény mögött. Miközben kattogtat, egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy egy köpcös, fekete símaszkot viselő férfi közeledik bizonytalan léptekkel a kocsihoz, a kezében egy kézigránáttal – bal keze a biztosítószögön. Ahogy közel ér, látszik, hogy szaporán lélegzik, szeme tágra van nyílva a rémülettől. Elkezdünk kiabálni vele, hogy újságírók, újságírók vagyunk, lobogtatjuk a képébe az akkreditációt. Lassan megnyugszik, leveszi a maszkot, egy idősödő, elhízott, verejtékben fürdő arc tűnik elő mögüle. Azt mondja, hogy azt hitte, kémek vagyunk, és mivel puskája nem volt, azt gondolta, majd odahajít egy kézigránátot. Ő tűnik a legboldogabbnak, hogy végül nem tette.

Screen-Shot-2014-07-21-at-6.48.15-AM-760x475

Az ukránok lendületben vannak, a felkelők helyzete nehéz. Valamennyi fegyvert, harcjárművet biztosan kapnak Oroszországból: a szjevernyi határátkelőnél, Luhánszktól keletre például jól látszanak az úton valamiféle páncélozott jármű lánctalpának a nyomai, ahogy átkelt a határon. De annyira nem lehetnek jól ellátva: Szlovjánszk eleste után Strelkov panaszkodik is, hogy nem kapnak elég segítséget, közvetlen orosz beavatkozást sürget. Egyik-másik csoport annyira kétségbe van esve, hogy két településen ellopják a világháborús emlékműként kiállított T-34-es tankot a talapzatáról. Az egyiket meg is mutatják a gyárban, ahol megpróbálnak bele életet lehelni. A tank meglepően kicsi a modern harckocsikhoz képest, de a szerelők szerint üzemképes. „Kombájnmotort rakunk majd bele, rászerelünk egy géppuskát, és teljesen használható lesz” – mondja a szerelő, miközben a váltót olajozza. Sajnos a település pár napra rá elesik, a T-34-es beindításából így nem lesz semmi.

Screen-Shot-2014-07-21-at-6.43.44-AM-760x475

Ahogy a kormányerők nyomulnak előre, Donyeck fokozatosan néptelenedik el. Este tíz után kijárási tilalom van, de ez nem vonatkozik mindenkire. Például azokra a felkelőkre sem, akik egyik este vagy nyolcvannal száguldanak el a hotel előtt, ahol a külföldi újságírók laknak, és egy egész tárat ürítenek bele a levegőbe. Jókedvből, fenyegetésből vagy csak úgy? Egy órával később egy másik kocsi száguld el a hotel előtt, de kicsúszik és teljes sebességgel belehajt egy fába. A sofőrt megmenti a légzsák, remegő lábakkal száll ki a kocsiból. Kezdenek szétesni a dolgok. Július elején a melegvíz is elmegy, mert leáll a központi elosztórendszer.

Az abszurd egyre fokozódik. Egy nap a „Motorola” nevű felkelőparancsnok és szerelme, Elena, összeházasodnak. Fegyveresek álldogálnak a házasságkötő terem előtt, kezükben bokrétával. Behajt Motorola, kezén kötés, mert megsérült Szlovjánszk ostromakor. Aztán megjelenik a menyasszony is, fehér ruhája alól egy pisztolytáska fekete szíjja kandikál ki. Komikus látványt nyújtanak egymás mellett állva, a hősies, de apró, felkötött kezű Motorola és föléje egy fejjel magasodó menyasszonya. A menyasszony teljes kábulatban van, amit az alkalom ünnepélyessége mellett az is magyarázhat, hogy egy csomó felkelő harcoson kívül a komplett nemzetközi, orosz és helyi sajtó is jelen van. A jegyző a Donyecki Népköztársaság nevében (így hívják a felkelők szakadár államukat) adja őket egybe, ami felveti az érdekes kérdést, hogy a házasság érvényes-e. Miközben a zenész a nászindulót játsza egy kis szintetizátoron, az egyik ablakban egy fekete símaszkos mesterlövész figyeli az utcát kibiztosított puskájával.

Screen-Shot-2014-07-21-at-6.51.50-AM-760x475

Nem tudom, hogy ez a kissé bizarr, szovjetízű esküvő a legjobb metafora-e, de ez a társaság kicsit olyan, mint az ISIS Szíriában és Irakban: mindketten valamiféle soha nem létezett fantáziavilágot próbálnak életrehívni a modern világ ellenében. Csak amíg az ISIS a hetedik századi Arábiáról, illetve annak egy kifacsart változatáról ábrándozik, addig Strelkov és elvtársai szovjetnosztalgiában szenvednek. A környék ideális ebből a szempontból, sok a működő bánya, a gyár, a rengeteg Lenin-szoborról és Komszomol-sétányról nem is beszélve.

Hogy ez a vízió és fegyveres élharcosai pontosan mekkora támogatást élveznek a lakosság körében, azt nem tudom, de az biztos, hogy a háborúhoz a helyieknek nem sok kedvük van. Naponta több ezren lépik át az orosz határt motyójukkal, legalábbis amíg az ukránok el nem foglalják az átkelőket. A felkelőket támogató demonstrációkon egy-kétezer ember megjelenik, és nem is mind nyugdíjas. Sokan fasisztázzák a kijevi kormányt, ami persze butaság, de a sok szétbombázott lakóház után azért máshogy cseng. De közben Donyeck és Luhánszk nem tűnnek elhanyagoltnak, szép házak és boltok vannak. Az emberek nem kopottabbak a magyaroknál, bár az utak nem túl jók. Hogy Kijev prolinak nézi őket, az biztos, de ez nem Szíria, ahol az embereket a rezsim a végsőkig megalázta és tönkretette. Erősen kérdéses, hogy aktív orosz támogatás nélkül megszülethetett volna-e, fennmaradhat-e ez a mozgalom.

Szlankó Bálint, Donyeck

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.