Tarlós: a főpolgármesteri hatáskörökről szóló szabályozás alakulása a döntő

Budapest
2014 július 22., 06:24
comments 3

A Fidesz főpolgármester-jelöltje a független kereskedelmi tévé, a TV2 Mokka című műsorában vendégeskedett kedden reggel. A hétfői alkotmánybírósági döntésről elmondta, hogy őt személyesen jobban érdekli, hogyan alakulnak a főpolgármesteri hatáskörök az önkormányzati törvényben. Az Alkotmánybíróság hétfőn kimondta, egy részletszabály kivételével alkotmányosak a Fővárosi Közgyűlés megválasztásának alapvető szabályai; alaptörvénybe ütköző a közgyűlés megválasztásával kapcsolatban a kompenzációs listás mandátumszerzés súlyozott számításának módja, ezért a rendelkezést megsemmisítette az Ab.

Tarlós elmondta, hogy

nem magában véve ez az alkotmánybírósági döntés befolyásolja az én belső értékítéletemet a dologról. Az kétségtelenül furcsa, hogy a második körös súlyozott szavazásnál egy húszezer lakosú kerület polgármesterének a szavazata számít, a több mint háromszázezer szavazattal rendelkező főpolgármesteré pedig személyektől függetlenül nem.

Tarlós szerint döntő, hogy egy adott főpolgármesternek meglegyen azok a minimális jogosítványai, hogy ne gúzsba kötve táncolva kelljen Budapestet elvezetnie. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.