2109 forintnak még soha senki nem járt úgy utána, ahogy most a Magyar Nemzet

POLITIKA
2014 július 23., 11:24
comments 306

Nem hiába írtam meg májusban, hogy 2014 tényfeltáró újságírásának zászlóshajója a Magyar Nemzet. Ma mind a nyomtatott lapban, mind az online felületen gyakorlatilag megsemmisítették a kormány legújabb ősellenségét, a Norvég Alapot.

Mint azt a lap az interneten található számlák alapján írja, „ételre, italra és cigarettára költötte a Liberális Fiatalok Egyesülete (Life) a Norvég Civil Támogatási Alapot (NCTA) kezelő Ökotárs Alapítványtól tavaly augusztusban kapott mintegy 2,5 millió forint egy részét”. A szervezet a támogatást arra kapta, hogy a médiapluralizmusért és a sajtószabadságért indított európai akcióban 11 ezer aláírást gyűjtsön „a média területén tapasztalható túlzott kormányzati befolyás kiküszöböléséért”, de csak 2424 aláírás jött össze.

A cikk talán legerősebb bekezdését szó szerint idézném:

„Nem csoda, hogy az aláírásgyűjtésre kevesebb ideje jutott a Life-nak, hisz a közzétett számlák tanúsága szerint tagjaik rengeteg időt töltöttek gyorséttermekben, kocsmákban. Költségként szerepeltették például egy Kozel sör elfogyasztását (299 forint), két doboz Philip Morris cigaretta (1740 forint) és egy cigarettapapír (70 forint) megvételét is. Az ifjú liberálisok apró csokoládészeleteket is képesek voltak a norvég pénzek terhére elszámoltatni, mintha azoknak bármi közük lett volna a pályázatban vállalt kötelezettségeikhez.

A liberális fiatalok kábítószeréről, a cigarettáról képes bizonyítékot is csatolt a lap. Ezt a hosszú cikket érő, botrányos papírt az egyesület nyilvános dokumentumai közül magam is kikerestem:

A fiatal liberálisok további bűnei:

  • Azt ígérték, hogy 22-ről 28-ra növelik a taglétszámot, de 6 helyett csak 4(!) új tagot vettek fel.
  • Pedig február 13. és március 6. között 4 „tagfelvételi estet” is szerveztek egy belvárosi sörözőben(!), átlagosan 10 fővel.
  • Ráadásul a 3. rendezvényükön a létszámot nem tudták bizonyítani, mert a jelenléti ívet „valaki elvitte vagy kidobta”(!).

Ennyi. A Magyar Nemzet le is vonta a konklúziót:

„Bár a Life-nak a kitűzött céljait nem sikerült megvalósítania, az Ökotárs Alapítványt ez egyáltalán nem zavarta, és a beszámolót elfogadta. Ennek pikantériája, hogy az Ökotárs eddig folyton azt hangoztatta, hogy a norvég pályázatok körül minden a legnagyobb rendben van, csupán a kormány intézett politikai támadást a civil társadalom ellen.”

Ezek után legalább akkora botrányt várok, mint amikor Václav Klaus ellopott egy tollat.

Most, hogy a lap a norvég közpénzeknek így utánajárt, talán már nem is olyan fontos, hogy mi történik a magyar közpénzekkel.

Update

A Life a Magyar Nemzet cikkére válaszul azt írta a Facebookon, hogy:

„a cigarettáról, hamburgerről és egy doboz sörről bemutatott számlák is mind az önköltség kategóriájába tartoznak, vagyis ezeket a tételeket nem a norvég adófizetők, hanem mi magunk, a szervezet tagjai a saját zsebünkből finanszíroztuk, és mint az önerő részét, a róluk szóló számlákat bemutattuk a pályázatot felügyelő alapítványoknak”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.