Megveszi a magyar állam az MKB-t

gazdaság
2014 július 24., 10:29

A hírt csütörtökön az eddigi tulajdonos Bayerische Landesbank jelentette be. Közleményük szerint az MKB Zrt. vételára 55 millió euró (16,5 milliárd forint) lesz, emellett az anyabank elengedi az MKB 270 millió eurós (84 milliárd forintos) tartozását is. Egy 2012-es Európai Bizottsági döntés értelmében a BayernLB-nek 2016 végéig értékesítenie kellett magyar leányvállalatát, amiért évekkel ezelőtt Bajorországnak kellett megsegítenie, többek közt egy 10 milliárd eurós tőkejuttatással. Most úgy tűnik, hogy már szeptemberre az államé lesz a bank.

Az alacsonynak tűnő vételár és a követeléselengedés nem érinti túlzottan rosszul a tőkeerős bajor bankot, a Portfólió azt írja, hogy elsődleges tőkemutatója csak 0,3 százalékponttal csökken az ügylet által. Az MKB Bank a magyar számviteli szabályok szerint 6 milliárd forint, a konszolidált nemzetközi kimutatás alapján pedig 121,5 milliárd forint adózás előtti veszteséggel zárta a tavalyi évet. A két eredmény közötti eltérést egy rendkívüli tétel okozta, amely a hitelintézet tőkehelyzetének megerősítését szolgáló intézkedéscsomag része volt.

A pletykák eddig arról szóltak, hogy a vevő az OTP lehet, ezt találggatták még csütörtök reggel is, amikor a bajor lapok megírták, hogy a BayernLB vevőt talált az MKB-ra. A hirtelen eladás azért is érdekes, mert az MKB vezetői eddig nem beszéltek arról, hogy ilyen hamar gazdát cserélhet a bank.

Egyelőre az sem világos, hogy a magyar államnak miért lesz jó az üzlet, az MKB ugyanis tartósan veszteséges bank, ráadásul a devizahiteles mentés miatt további komoly veszteségekre számíthat. De Varga Mihály ebben a videóban elmondja, miért kellett megvenni. Az ok természetesen: külföldi bank = rossz, magyar bank = jó. Tehát sok magyar bank = minden király. A miniszter szerint egy-két éven belül az MKB újra hasítani fog.

Az MKB részesedése a magyar bankpiacon jelenleg 10 százalék körül van, hitelezésben 12,6 százalékos (faktoringban piacvezető, 25,3%), a betétállományokban 9,9 százalékos piaci részesedéssel. 2011-ben a számlavezető ügyfelek száma meghaladta az 53 ezret.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.