Lopott a boltból, lebukott, erre odaszart

bűnügy
2014 augusztus 01., 11:48
comments 20

Ugye megvan az a meztelen férfi, aki egy idahói családnak egyszer csak besétált a házába, és odaszart a szőnyegre? Úgy tűnik, vannak még hozzá hasonló emberek.

Egy 51 éves clevelandi nő 140 dollár és 47 cent értékű árut próbált meg lenyúlni a South Euclid Walgreens boltjából. A menedzser utánament, kérte tőle a blokkot a parkolóban, majd visszakísérte az épületbe, és közölte, hogy most szépen megvárják a rendőrséget.

Erre a nő nem pont azt tette, amit bárki tenne ilyen helyzetben: közölte, hogy nagyon ki kell mennie a mosdóba, majd letolta a nadrágját, és odaszart a padlóra.

És nem volt sokkal jobb, ami ez után történt.

A nő ugyanis lelépett. Amikor viszont a menedzser utolérte, a nő megfenyegette, hogy lefújja paprikasprével, majd azt állította, hogy AIDS-es, és ha a menedzser nem hagyja békén, leköpi.

De még ennél is kínosabb volt a clevelandi kaland vége.

Amikor a rendőrök megérkeztek, a nő azt mondta, hogy vastagbélrákja van, és ki kell mennie a mosdóba.

Majd megint letolta a nadrágját.

A rendőrök megállították, és a tolvaj a rendőrautóban mindehhez már csak annyit tett hozzá, hogy ágyi poloskák vannak rajta.

Lopással és rendbontással vádolják. (News-Herald)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.