Horváth Csaba oroszlánként harcol saját magáért

Lehet-e nem komolyan venni azt a szocialista főpolgármester-jelöltet, akit a másik két szövetséges párt egyáltalán nem támogat, folyamatosan újabb és újabb neveket dobnak be helyette, csak nehogy ő legyen, erre a válasza az, hogy elege van a castingból, mert

Komolyabb helyeken, mint az Elnök embereiben, előzetesen megnézik, hogy mi lenne a legjobb.

Horváth Csaba az ATV reggeli műsorában járt. Miután tegnap kiderült, hogy a baloldal közös jelöltje éppen most Falus Ferenc egykori országos tisztifőorvos. De akkor mi van Horváth Csabával? Hát az van, hogy ő továbbra is az MSZP főpolgármester-jelöltje, és ezt tőle magától tudjuk.

Az interjúban sokkal kevesebb a mosoly, mint azt a mindig csupa mosoly Horváth Csabától megszokhattuk, mégiscsak saját magáról van szó. Keményen kéri számon a demokratikus baloldali pártokat, hogy mégis miért keresgélnek még mindig alkalmas jelöltet.

„69 nap nem elég arra, hogy teljesen új pozícióba helyezzen egy nagyon tiszteletreméltó színészt, vagy egy nagyon tiszteletreméltó nyugdíjas köztisztviselőt”

- mondta Horváth a közös jelöltként bedobott Balázsovits Lajosra, majd Falus Ferencre utalva. Szerinte szisztematikusabb munkát igényel, hogy elfogadtassák a budapestiekkel a demokratikus ellenzék jelöltjét, illetve azt, hogy a jelölt hitelesen tudja képviselni őket. Vajon kire gondolhatott Horváth, aki egyszer már kikapott Tarlós Istvántól?

A tegnapi egyeztetésen szerinte semmi nem dőlt el, ma dönt az MSZP, hogy elfogadja-e az ott kialakulni látszó kompromisszumot. Illetve hát az nem is kompromisszum, hanem

zsarolás, diktátum és ultimátumcsomag.

Most az a kérdés, hol van az a kompromisszum pont, amit még megéri megkötni azért, hogy a budapestiek mégse érezzék magukat magukra hagyatva" - mondta, majd többször is nekikeseredetten panaszkodott, hogy őt nagyon bántja, hogy csak személyi kérdésekről van szó, és nem a programról.

Horváth szerint van arról van szó, hogy ez személyes harca, hiszen szerdán nyilvánosságra kerül egy közvéleménykutatás, és aki azon a legnagyobb támogatottságot szerez, a mögé csukott szemmel is beáll. Hogy kik közül választhattak a kutatásban résztvevők, arról nem árult el semmit.

A stúdióban Karácsony Gergely, az Együtt-PM társelnöke követte Horváthot. Szerinte

 Horváth Csaba ebben a vitában Horváth Csabát képviseli és nem a budapesti MSZP-t. És egy kicsit ezen meg vagyok ütközve.

Szerinte az interjú „emberileg érthető, de politikailag értelmezhetetlen reakció volt”. Zsarolásról meg szó sincsen.