A magyarfaló Selmayr kulcspozícióba került Brüsszelben

eu
2014 augusztus 12., 06:44
comments 151

Eddig elhallgatták a brüsszeli gyarmatosítástól tartók, hogy Martin Selmayr lesz az Európai Bizottság elnökének kabinetfőnöke. Jean-Claude Juncker, az ősszel hivatalba lépő elnök éppen őt választotta. A kabinetfőnöki pozíció nagyon fontos, Selmayr kezeli máris Juncker e-mailjeit, ő szervezi majd a programjait, ő készíti fel, hogy mikor mi lesz a dolga.

Martin Selmayr egy német jogász, aki az elmúlt tíz évben a luxemburgi biztos, Viviane Reding mellett dolgozott, előbb szóvivőként majd kabinetfőnökként. Reding volt az a biztos, aki a legkeményebben támadta az Európai Bizottság részéről az Orbán-kormányt: a médiatörvényt, az új alkotmányt, a bírák nyugdíjazását mind nagyon élesen kritizálta, mindenféle eljárásokat indított, súlyos szavakat használt. Selmayr végig ott dolgozott mellette.

selmayr1 

Sőt.

Tavaly áprilisban az Új Magyar Szó című erdélyi lap arról írt, hogy egy dubrovniki vacsorán Reding és az Európai Néppárt vezetői arról beszélgettek egymással, hogy ki kellene zárni a Fideszt a néppártból, és egyébként is keményebben kellene fellépni Orbán Viktorral szemben. A néppárt vezetői gyorsan cáfolták, hogy ilyen történt volna, azonban Reding hallgatott. A Magyar Nemzet akkoriban gyorsan kinyomozta, hogy az erdélyi lap forrása csakis Martin Selmayr lehetett, aki így akarta lejáratni a magyar kormányt. Erre jutott annak idején az Index is.

Martin Selmayr egész életében olyan intézményeknél dolgozott, amelyek a mostani magyar kormánnyal szemben a Fidesz vélelme szerint gyarmatosító törekvéseket fejtett ki.

Tíz évet húzott le Reding mellett az Európai Bizottságban, előtte pedig egy teljes évet Washingtonban, az IMF-nél. Annál az IMF-nél, amelyiknek az Orbán-kormány – mint emlékezetes kampánya is bizonyította – nem engedett:

imfplakat

Az IMF előtt pedig annál az Európai Központi Banknál volt jogtanácsos, ami annak idején olyan keményen támadta a magyar kormányt a jegybanktörvény módosítása miatt, most pedig a devizahitelesek megmentéséről szóló törvénnyel szemben ágál élesen.

Azelőtt pedig a német kiadómogul, a Bertelmsann brüsszeli jogásza volt. A Bertelsmann a tulajdonosa az RTL csoportnak, így a magyar RTL Klubnak is, ami a reklámadó hazai bevezetése óta napi szinten kritizálja a magyar kormányt, nem csoda, hogy stábjukat nem engedték be az FTC új stadionjába sem.

Selmayr eddig csak olyan helyen dolgozott, amelyik mostanában összeakasztotta a bajszát Orbán Viktor kormányával. Ideje lenne a megfelelő helyeken a megfelelő elméleteket előállítani, ezzel kapcsolatban.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.