Vannak mozgalmak és trendek, amelyek nem csak kopottá válnak egy idő után, de eleve annyira értelmezhetetlenek, hogy tulajdonképpen még saját céljuk megfogalmazásával is bajban vannak. Az egyik, kétségkívül ebbe a kategóriába eső divathóbort a "természetes" fetisizálása a "mesterséges" kárára. A túlromanticizált természetfelfogáson alapuló megkülönböztetés sok esetben eleve értelmetlen (a szintetikus aszpirin ugyanazt a hatóanyagot jelenti, mint fűzfakéregből izolált "természetes" társa és a szervezet nem is tud különbséget tenni köztük), máskor meg szimplán nem igaz (a "természetes" dohány fogyasztása számtalan ember megbetegedését okozta az utóbbi száz évben). De még ezeket félre is téve, eleve az az egyik legnagyobb gond vele, hogy amit "természetesnek" mond, az gyakran minden, csak nem természetes.

Mindennapjaink zöldségei, gyümölcsei, származzanak mégolyan "bio" forrásból is, évezredes mesterséges szelekció, vagyis félig-meddig tudatos génmódosítás eredményei. Az igazán "természetes" kukorica, káposzta, vagy görögdinnye, valami egészen más, mint amit mi annak ismerünk. Ahogy Ottoline Leyser írja a PLOS Biology lapjain megjelent cikkében:

Tovább kell lépnünk az unalomig ismételt tévedéstől, mely szerint, minden ami természetes jó, és bármi, ami nem természetes rossz. A mezőgazdaság esete remek példája annak, hogy mennyire hibás ez az érvelés. A növények természetes szelekció révén alakultak ki, amely a legrátermettebb túlélését biztosította. Ennek eredményeként,

a természetben tele vannak védekező mechanizmusokkal, amelyek a növényevőktől, köztük tőlünk, megvédik őket. Ezt mi is tudjuk, hiszen senki sem küldi gyerekeit az erdőbe "egyetek meg bármit, amit találtok. Minden természetes, tehát biztosan jó is!" felkiáltással.

A növények magjai különösen jól védettek, hiszen, természetesen, ezek a növények utódjai, jövőjük zálogai. A magok épp ezért általában kemények, emészthetetlenek, kevés erőforrással rendelkeznek és gyakran toxinokat tartalmaznak. Mégis, ma a növényi magok az egyik legfontosabb kalóriaforrásunkat képezik. A gabonafélék alig hasonlítanak a természetesen szelektált őseikhez, és a környezet, ahol nőnek, szintén általunk létrehozott és manipulált. Az utóbbi 10 000 évben kiszelektáltunk a főbb termesztett növényeinkből mindenféle túlélési stratégiát, amelyeket korábban a természetes szelekció beléjük tett. Ez drámaian lecsökkentette a természetben a versenyképességüket, de ugyanilyen drámaian megnövelte a táplálásunkban nyújtott hasznukat.

Magyarán a génmódosítás megítélésének kérdését a "természetes" - "mesterséges" dichotómiára leszűkítő párbeszéd frusztrálóan elhibázott. Ezt a frusztrációt fejezte ki Neil de Grasse Tyson is pár hete előbb egy videóban, majd egy hosszabb Facebook-poszt formájában is. Lehet (joggal) tiltakozni monokultúrák és monopóliumok ellen, de ezekhez igazából nincs köze a technológiának (nem GMO növényekre épp úgy érvényesek ezek az ellenvetések).

Nincs semmi a priori okunk, hogy démonizáljuk a modern génmódosítási technikákat és az utóbbi években nyomát sem leltjük azoknak az egészségügyi kockázatoknak, amelyekre a génmódosítás ellenzői sokáig hivatkoztak. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben számos, a tények előtt fejet hajtó zöld aktivista és blogger követett el pálfordulást. A legismertebb talán Mark Lynas esete, aki az európai GMO-ellenes mozgalom egyik szervezőjéből vált a technológia apostolává. De a környezetvédelemmel foglalkozó Grist magazin írója, Nathanael Johnson is elismerte hosszú kutakodás után, hogy a GMO-ellenesség jobbára megalapozatlan. Pár hónapja pedig nem kisebb név, mint a zöld aktivizmus és természetes táplálkozás egyik nagyágyúja, Michael Pollan mondta egy vita végén, hogy:

Nem olvastam semmit, ami meggyőzött volna arról, hogy inherens problémák lennének a technológiával. Azt hiszem a legtöbb gond abból ered, hogy miképpen alkalmazzuk, mire használjuk és milyen kontextusban beszélünk a megoldandó problémákról.

Aki pedig nem tudja elismerni korábbi tévedéseit, az egy idő után belesüllyed saját zöld dogmatizmusába és egy önmaga karikatúrájává váló össeesküvés elmélet egyre nehezebben komolyan vehető hirdetője lesz. A napokban jelent meg Michael Specter hosszú cikke Vandana Shivaról a NewYorker-ben, ami jól tükrözi, hogy a zöld mozgalmak Teréz Anyjának kikiáltott hölgy képes mindent és mindenkit, akivel nem ért egyet, kutatókat, tudományos újságokat, jótékonysági alapítványokat a gonosz Monsanto zsoldosának látni (egy rövid összefoglaló nagyobb tévedéseiről itt olvasható). S miközben a vele szimpatizáló nyugati közösségeknek tetsző (de tudományosan megalapozatlan) szöveget nyomja, addig pont azok a kisemberek, akiknek úgymond az érdekeit védené, értik a legkevésbé, miért akarnak Nyugatról beleszólni, hogy ők mit termesztenek.

Miért akarják a gazdag emberek, hogy olyan növényeket termesszünk, amelyek tönkreteszik a farmunkat? A Bt-gyapot az egyetlen pozitív része a gazdálkodásnak. Megváltoztatta az életünket. Nélküle nem lenne termésünk. Semennyi.

mondja Specter cikében az egyik megszólaltatott indiai gazda, Narhari Pawar. India ezen a részén, Shiva állításával ellentétben, az emberek önszántukból kezdtek a génmódosított Bt-gyapot termesztésébe, mert az kevesebb és kevésbé mérgező vegyszerhasználatot igényel, mint nem génmódosított társai, így kisebb az egészségügyi kockázata a permetezést végző nők számára, akik így ráadásul több időt tudnak a gyerekeikkel tölteni.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy a Bt-gyapot a Kánaán lenne, de mindenesetre elgondolkodtató, hogy mi is Shiva és követőinek elsődleges célja és miként jutnak eléréséhez közelebb, ha a valóságról tudomást sem vesznek. Ideje túllépünk a túlegyszerűsített, túlromanticizált, de mindenek előtt hibás "természetes" = jó, "mesterséges"=rossz világképen és arról beszélnünk végre, miként használhatunk egy alapvetően biztonságosnak tekinthető technológiát közös céljaink elérésére: tízmillárd embert is fenntartani képes, de ugyanakkor a környezetet nem kizsákmányoló, nem monokultúrás mezőgazdasági technológiák létrehozására.

(A görögdinnyés kép a zseniális James Kennedy Monash blogjáról származik.)