Kínának nagy lehetőséget hozott az Ebola-járvány

gazdaság
2014 augusztus 22., 09:46
comments 5

A Nyugat-Afrikában kitört, minden eddiginél súlyosabb járvány választás elé állította a térségben egyre komolyabb befolyásra szert tevő kínai befektetőket is.

Miközben a nyugati civil szervezetek elkezdték az evakuálást, a kínai orvosi csapatok és az olyan vállalatok, mint mondjuk a Huawei, nyíltan kommunikálják, hogy maradni akarnak az országokban.

A Quartz elemzése szerint a mostani járvány egyenesen lehetőséget teremt a pekingi politikának, hogy bizonyítsa elkötelezettségét a kontinens iránt, és cáfolja azokat a kritikákat, melyek szerint csak kolonizálni akarja a térséget, és a nyersanyagok meg olcsó munkaerő kinyerésén túl kevés valódi céljuk van. Kína ezért az utóbbi időben orvosi felszereléseket, szakértőket és pénzt is küldött a komoly válságba került országokba.

photo_camera Bezárt üzletek Libéria fővárosában (ZOOM DOSSO / AFP)

De mindeközben utalnak arra jelek, hogy szemben a politikai hozzáállással, az üzleti szféra kicsit jobban megijedt az ebolától. A három országban, ahol a járvány elterjedt, Guineában, Sierra Leonéban és Libériában a becslések szerint húszezer kínai élhet.

Xue Xiaoming,a  kínai kereskedelmi és ipari kamara alelnöke nemrég Nigériában nevek említése nélkül arról beszélt, hogy több kínai befektető is félbeszakította tervezett megjelenését az afrikai országokban, miután több légitársaság is felfüggesztette járatait a térségben.

Kína jelenléte Afrikában amúgy elég erőteljes: már jelenleg is az összes fejlesztési projekt több mint harminc százaléka kínai befektetésekből megy, ezek többsége pedig olyan létfontosságú szektorokat érint, mint az energetika vagy az olajkitermelés.

Az országoknak hihetetlen szükségük is van a külföldi tőkére, becslések szerint a szubszaharai régió országaiknak évi 93 milliárd dollárt kell költenie ahhoz, hogy csökkentsék lemaradásukat a világ többi részéhez képest. (Quartz)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.