Alessandro Del Pierót akarja igazolni a Honvéd

futball
2014 augusztus 23., 13:07
comments 44

Fabio Cordella, a Honvéd sportigazgatója azt mondta, hogy bár a klub nincs abban az anyagi helyzetben, hogy ekkora nevet igazoljanak, a szponzornak tetszik az ötlet, és tényleg tárgyalnak a 39 éves egykori világbajnok olasz focistával, Del Pieróval.

photo_camera A Juventus legendás játékosa legutóbb Sydney-ben játszott (Fotó: William West / AFP)

Cordella azt mondta:

„A magyar nép megérdemli, mivel az igazi futball évekig hiányzott innen. Az állam is segít, mivel legalább hét vagy nyolc új stadion épült fel, és hamarosan a miénk építése is elkezdődik.”

Del Piero – akinek most nincs csapata, de még nem vonulna vissza – Puskás Ferenc 2000-ben visszavonultatott 10-es mezszámát kapná meg, mert „Hemingway elnök úr szívesen odaadná” – írja a Nemzeti Sport Online.

Az nb1.hu viszont nemrég cáfolta, hogy Del Piero Magyarországra jönne. Az nb1.hu-nak George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa annyit mondott:

„Én meg még nem döntöttem el, hogy Tibetbe megyek lámának vagy a Budapesti Állatkertbe oroszlánnak.”

Bár Fabio Cordella valóban érdeklődött a csatár iránt, Hemingway szerint nincs esély arra, hogy Del Piero Kispestre szerződjön.

Alessandro Del Piero egyébként Amerikában szeretne focizni, de most úgy tűnik, Indiából van ajánlata: a Pune FC szerződtetné – írja a Nemzeti Sport Online.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.