Bálint Toncsit indítja a Fidesz a XIII. kerületben

POLITIKA
2014 augusztus 27., 05:42
comments 172

Már elnézést a bizalmaskodó megszólításért, de éppen így nevezik a jelöltet a kampányát látványosan megindító Blikk-cikkben is, szóval a lényeg:

Bálint Antónia egykori szépségkirálynővel és műsorvezetővel próbálja bevenni a bevehetetlen szocialista fellegvárat, a XIII. kerületet a Fidesz.

photo_camera Képtalálatok Bálint Antónia nevére keresve

"Felkértek a megtisztelő feladatra, de nem véletlenül, hiszen angyalföldi vagyok. Ezer szállal kötődök ide. Például úszni is itt tanultam, bele is fulladtam majdnem a medencébe"

- mondta a jelölt a Blikknek, aki "új lendületet" akar adni Angyalföldnek, és foglalkozi szeretne a helyiek problémáival, például a parlagfűvel, és a régi épületek felújításával. A körzet, ahol a mandátumért küzd, a Rákos-patak környéke.

"Ismertségének köszönhetően imázskampány helyett a helyi problémák megoldására tudja fordítani energiáját. Amíg a férfiak hadakoznak, Antónia az önkormányzati telkeken derékig érő parlagfűre, a 60-as éveket idéző útburkolatokra figyelt fel. Ismertségének köszönhetően imázskampány helyett a helyi problémák megoldására tudja fordítani energiáját"

- érvelt a jelölt mellett Harrach Tamás, a párt választókerületi elnöke.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.