Búbópestisből készített volna biológiai fegyvert az IS egyik tagja

külföld
2014 augusztus 29., 12:36
comments 39

Egy mérsékelt szíriai felkelőcsoport parancsnoka, Abu Ali egy fekete Dell laptopot mutatott a Foreign Policy két újságírójának Törökországban. A laptopot még januárban zsákmányolta, amikor harcosaival rajtaütött az azóta már IS-re átkeresztelt ISIS egyik menedékházán. Az IS-esek elmenekültek, de hátrahagyták a laptopot.

A gép hónapokkal később is működőképes volt. És bár elsőre üresnek tűnt, a vincsesztereint 146 gigabájtnyi adat volt a rejtett fájlokban. A 35 347 fájl javarészt videó volt, ezeken dzsihádista hitszónokok és Oszama bin Laden beszédei voltak. De több órányi kutakodás után a két újságíró megrázó felfedezést tett.

Találtak egy 19 oldalas, arab nyelvű dokumentumot arról, hogy hogyan lehet biológiai fegyvereket gyártani megfertőzött állatokban kitenyésztett bubópestisből.

A dokumentumban leírták például, hogy a tenyészetet biztonságosan lehet tesztelni egereken, amiken egy nappal a beinjekciózás után már jelentkeznie kell a tüneteknek.

Ugyanakkor laptopon talált dokumentumok egyike sem utalt arra, hogy az IS-nek sikerült volna kifejlesztenie ilyen biológiai fegyvereket. De most, hogy Szíria és Irak egy részét uralmuk alá hajtották, elvileg van lehetőségük rá, hogy képzett tagjaik a frontvonalak mögött, például a moszuli egyetem infrastruktúráját használva kísérletezgessenek.

"Ezekkel a fegyverekkel a legnagyobb nehézség egy működő terjesztési mód kidolgozása" - mondta Magnus Ranstorp, a Svéd Nemzetvédelmi Egyetem Aszimetrikus Fenyegetések Kutatási Központjának kutatási igazgatója. A laptopon talált dokumentumban is szó volt erről, ott olyan ötleteket írtak, hogy a vírust gránátokra kell pakolni, amiket aztán zárt terekben, például a metróban kell felrobbantani.

Vagyis, ha van is esetleg ilyen fegyverük a terroristáknak, hatékony módjuk a bevetésére még valószínűleg nincs. De Ranstorp szerint az IS arra simán képes lehet, hogy előállítson biológiai fegyvereket. (Via FP. Címlapkép: Paul Fürst: Doktorschnabel - Wikimedia Commons CC-PD-MARK)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.