Tárgyalta a kormány az útépítők büntetőadóját

gazdaság
2014 augusztus 29., 08:45
comments 40

Július elején készült egy törvénytervezet a Miniszterelnökségen, ami alapján hét évre visszamenőleg 15 százalékos adót lehetne kivetni az útépítő cégekre, minden közbeszerzésen elnyert munkájuk után. Az adónem egészen egyedülálló lenne a magyar gazdaságpolitika történetében: hiszen 2007-es bevételeket 15 százalékos kulccsal most megadóztatni egészen bizarr lépés volna. Az adókat általában előre illik meghatározni, és a jogbiztonsági szempontból erősen vitatott 2010-es szektoriális különadók is csak az adott év elejétől számolódtak.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára azt mondta, hogy a szerdai kormányülésen első olvasatban tárgyalták a javaslatot, és még nem született döntés róla. Korábban felmerült, hogy ne adónak, hanem bírságnak hívják a befizetési kötelezettséget.

Az ügy azért lett aktuális, mert a héten az Európai Bizottság megmondta, hogy mekkora büntetést akar kivetni az elmúlt hét év magyar útépítései után. A büntetés azt jelenti, hogy ennyi pénzt utólag megvonnának olyan útépítésektől, amelyek EU-s támogatásból készültek. A bizottságnak az a baja, hogy csak olyan cégek pályázhattak a közbeszerzéseken, amelyeknek az építkezéstől legfeljebb 50 kilométerre volt aszfaltkeverő telepük. Ezt a bizottság versenykorlátozásnak értékelte.

Az EU-s pénzből az elmúlt 7 évben utat építő cégek listája az elnyert támogatások sorrendjében a következő:

  1. Colas: 116 mrd Ft (francia)
  2. Közgép 113 mrd Ft (magyar)
  3. Strabag 105 mrd Ft (osztrák)
  4. Duna Aszfalt 102 mrd Ft (magyar)
  5. Swietelsky 60 mrd Ft (osztrák)

Nagyságrendileg a fent szereplő összegek 15 százalékát kellene hirtelen befizetniük ezeknek a cégeknek. Igen, a Közgépnek is, aminek tulajdonosa Simicska Lajos annyira magára vette az adó tervét, hogy július elején naponta több cikkben is kritizálta a tervet a szintén általa birtokolt Magyar Nemzet.

Az adó (vagy bírság) kivetése abból a logikából fakadna, hogy ezen építkezések miatt érkezik a 90 milliárdos büntetés. Csakhogy a bizottság által kifogásolt közbeszerzéseket nem a nyertesek, hanem a kormány szervei írták ki. Így megbüntetések elég bizarr ötletnek tűnik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.