Sosem volt még ennyi kövér ember az USA-ban

Egészségügy
2014 szeptember 04., 18:53
comments 87

Hat amerikai államban növekedett, és egyetlen egyben sem csökkent tavaly az elhízott felnőttek aránya. Rekordot jelentő, húszra nőtt azon államok száma, ahol a felnőttek legalább 30 százaléka elhízott.

A kormányzati adatokra épülő jelentést a Trust for America's Health szervezet és a Robert Wood Johnson Alapítvány készítette. Az adatok azt sugallják, hogy a helyzet annak ellenére is súlyosbodik, hogy több híres ember, például Michelle Obama first lady is igyekszik felhívni a lakosság figyelmét „az országban járványszerűen terjedő elhízás veszélyeire”, és számtalan kezdeményezés született már a probléma kezelésére – írja az MTI.

Az adatok szerint tavaly az összes államban meghaladta a 20 százalékot az elhízott felnőttek aránya. Negyvenkettőben a 25 százalékot, és most először két államban, Mississippiben és Nyugat-Virginiában a 35 százalékot is túllépte a mutató. Egy évvel korábban 13 állam volt 30 százalék felett, és 41-ben volt legalább 25 százalékos a felnőttkori elhízási arány. 2011 és 2012 között csak egy államban emelkedett az elhízottak aránya.

Nőtt az elhízottak száma 2013-ban Alaszka, Delaware, Idaho, New Jersey, Tennessee és Wyoming államokban.

Összességében az amerikai felnőtt lakosság valamivel több mint kétharmada küzd túlsúllyal, és továbbra is nagyjából egyharmada elhízott.

A gyerekkori elhízás mértéke nem változott: 2012-ben nagyjából minden harmadik 2 és 19 éves kor közötti fiatal túlsúlyos, vagy elhízott volt, hasonlóan az előző évtized mutatóihoz.

Én nem tudom, hogy ebből mi igaz, de az MTI azt írja, hogy: az elhízottak magas aránya összefügg a szegénységgel, mivel a rosszabb körülmények között élők nehezebben jutnak hozzá egészséges ételekhez, „és a kevésbé biztonság környékeken nehezen lehet a szabadban sétálni, játszani”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.