Még hogy segédhernyó

politika
2014 szeptember 06., 04:21
comments 68

Zsiga Marcell fideszes képviselő volt az előző ciklusban, és közben Miskolcon alpolgármester. Négy év alatt több emlékezetes ügy is volt körülötte, például

  • törvénytelenül vett fel dupla költségtérítést,
  • azt mondta, hogy meg lehet élni havi 47 ezer forintból,
  • lett egy szép nagy háza,
  • ami előtt szépen megcsinálták az utat
  • rokonai a miskolci önkormányzatnál kaptak állást.

Szegény Zsiga Marcellről ezek miatt írt a publicisztikát a gonosz Tóta W. Árpád, akit most perel. Mert, hogy Tóta a becsületébe gázolt. Zsiga ügyvédje, Futó Barnabás azt mondta:

"Közszereplőként Zsiga Marcell tudomásul veszi, hogy többet kell tűrnie, de a vádlott túlment minden határon. Azt ugyanis szerinte senkinek nem kell elviselnie, hogy bűnözőnek nevezzék."

Ítélethirdetés október 9-én. Drukkolunk!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.