A Magyartanárok Egyesülete ízekre szedi a hetedikes irodalomkönyvet és a szerzőjét

POLITIKA
2014 szeptember 08., 08:19
comments 103

A szervezet választmányának nevében Arató László írt a Facebookra. Több okot is felsorol, hogy miért most foglalkoznak a sokat kritizált tankönyvvel.

  • Az Alföldy-Valaczka az idén lett kötelező - állami - tankönyv, eddig egy volt a piacon lévő sok közül.
  • Az inkriminált szöveg nem nyolc éve került ebbe a könyvbe, hanem most. Eredetileg csak egy másik változatban, a Tóth-Valaczkában szerepelt.
  • Valaczka András a könyv védelmében arról beszélt, hogy a szöveget nyolc éve írta, s ma másképp írná meg. Ez sántít, mert az Alföldy-Valaczka bírált változata - amint azt az előszó is hangsúlyozza - idén, erre a tanévre készült! A bírált szöveg tehát a friss, javított kiadásban szerepel, azaz a szerző most is, és nem csupán nyolc éve döntött róla. (Ráadásul az Alföldy-Valaczkában szervetlenebb és kínosabb helyen található az adott gondolatmenet, mint a Tóth-Valaczkában.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.