Blatter, akinek van tehetsége pénzt keríteni, megint indul a FIFA elnökválasztásán

A 78 éves svájci Joseph Blatter megerősítette, hogy ötödször is pályázik a FIFA elnöki posztjára. 1998 óta irányítja a FIFA-t, és a FIFA végrehajtó bizottságának szeptember 25-26-i ülésén jelentkezik hivatalosan. Utoljára 2011-ben választották újra, akkor azt mondta: minden bizonnyal ez lesz az utolsó négyéves elnöki ciklusa.

blatter tánc

A sajtó szerint Blatter – akinek a karrierjét és a botrányait kesztyűs kézzel a FIFA által szponzorált Közös szenvedély című idei film mutatta be – azért indul mégis a 2015 májusi választáson, mert a brazil vb a nehézségek ellenére sikeres volt, és mert Michel Platini, az UEFA elnöke végül nem indul ellene.

Eddig egy hivatalos jelölt van: a francia Jérome Champagne, a szervezet korábbi főtitkár-helyettese és nemzetközi igazgatója.

Blatter elődje, a brazil João Havelange 82 éves koráig volt a FIFA elnöke. (Reuters via MTI)

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.