Fazekas Sándor rendületlenül folytatja a keleti nyitást

mezőgazdaság
2014 szeptember 09., 04:11
comments 19

Az megvolt, hogy mezőgazdasági miniszterünk tegnap Moszkvába látogatott, ahol gyümölcsöző megbeszéléseket folytatott kollégájával, Nyikolaj Fjodorov orosz mezőgazdasági miniszterrel?

Még ennél is érdekesebb az a termelési riport, amelynek keretében a nemzeti hírügynökség beszámolt a látogatásról. Itt vannak a legpikánsabb részletek, lehet találgatni, melyik évszázadból, melyik rendszerből származnak:

  • a két miniszter egyetértett abban, hogy a szankciós politika nem jelent megoldást az ukrajnai konfliktusra, azt tárgyalásos úton kell rendezni
  • áttekintették a kétoldalú mezőgazdasági kapcsolatokat
  • arra a közös álláspontra jutottak, hogy a növelni szeretnék a kereskedelmi forgalmat
  • a kétoldalú együttműködés minden területét előrébb kívánnak lépni
  • a miniszter hangsúlyozta, hogy az Európai Unió és Oroszország közötti vita nem érinti a két tárca közötti jó kapcsolatokat
  • a mezőgazdasági kapcsolatok fontos területe lehet a jelenlegiek mellett az agroturizmus, az állategészségügy, a technológia transzfer
  • ennek jegyében vesz rész Magyarország az Arany Ősz elnevezésű hagyományos moszkvai mezőgazdasági szakkiállításon október elején.

Fazekas nemsokára Tatár- és Csuvasföld, illetve a Mari Köztársaság irányába nyit, ahová küldöttség élén utazik majd, elmélyíteni az elmélyítendőt.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.