Rogán Antal szerint még norvég pénzt sem lehet ellopni

politika
2014 szeptember 12., 10:09
comments 77

A Fidesz frakcióvezetője erről a Fidesz tapolcai frakcióülését értékelő sajtótájékoztatón beszélt. Mint kiderült, ott is szóba került a magyar kormány és a norvég civil pénzeket osztó alapítványok közötti konfliktus.

Minderről Rogán annyit mondott, hogy Magyarországon mindenkire a magyar törvények érvényesek, és

"Magyarországon még norvég pénzt sem lehet ellopni, és a civileknek sem lehet lopni " 

Annak pedig aki jogszabályt sért, a magyar jogszabályoknak kell alávetnie magát. Rogán egyben azt kéri, hogy mindenki várja meg a szükséges hatósági eljárások lezárását. Rogán egy lendülettel egyben óvott attól,  bárki abba a látszatba keveredjen, hogy esetleg bűnpártolást fedez.

Rogán mostani megszólalása némileg elüt a kormány eddigi hozzáállásától, ugyanis a Miniszterelnökség részéről eddig éppen azzal igazolták a különféle vizsgálatokat, hogy a norvégoktól érkező támogatás valójában magyar közpénz. Bár hogy miért, azt sosem értettük. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.