A Dohány utcai zsinagóga elöljárósága leváltaná Zoltai Gusztávot

POLITIKA
2014 szeptember 13., 08:10
comments 60

A Népszabadság információi szerint a templomkörzet vezetése úgy döntött, leváltja elnöki posztjáról a munkásőr-múlttal is bíró Zoltait, akiről a héten derült ki, hogy Lázár János tanácsadója lesz.

Zoltai visszahívásáról csaknem egyöntetű határozat született. A lap telefonon érte utol Zoltai Gusztávot, aki elmondta, hogy külföldön tartózkodik, ezért nem tud érdemben nyilatkozni a történtekről.

Zoltai tavasszal volt kénytelen megválni a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) és a BZSH (Budapesti Zsidó Hitközség) ügyvezető elnöki tisztségétől. Akkori távozásáról a Szombatban azt írták, hogy ez egy alku lehetett, Zoltai megígérte, hogy nem akadályozza az új vezetőség munkáját, cserébe viszont az átvilágítás felfedte gyanús ügyeit a Mazsihisz vezetői nem piszkálják.

A héten már elterjedt a hír, hogy Zoltai a Dohány utcai templomkörzet elnöki posztjáról is lemond. A Népszabadságnak aztán ezt Zoltai cáfolta, bár azt bevallotta, hogy megfordult a fejében, de aztán aludt rá egyet, és végül nem látta okát a távozásnak. Most az elöljáróság mégis látta.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.