Vámpírok a napon

POLITIKA
2014 szeptember 21., 05:34
comments 140

2014 szeptember 20-án minden megváltozott, amit a magyar belpolitikáról eddig tudni lehetett.

Simicska Lajosék fotóztatták magukat.

Simicska Lajos 1999 augusztus 30-án hagyta ott az Apeh elnöki székét, azóta nyilvánosan nem fotóztatta magát, azóta nem ment olyan eseményre, ahol a sajtó is jelen volt. Azóta csak titokban felvett képek készültek róla, az se sok: 2012-ben és idén nyáron a Balatonnál, és most augusztus végén néhány egy hűvösvölgyi közértben.

lajos

Pedig 15 évvel ezelőtti eltűnése óta is fontos szerepe van a magyar politika és gazdaság irányításában, 2010 óta pedig egyenesen meghatározó a szerepe. Idén nyárig őt tekintették a Fidesz másik első emberének. Orbán Viktorral ők rakták össze azt a politikai rendszert, amiben élünk.

A Magyar Nemzet Online szombati fotósorozatán ott vannak azok az erős emberek is, akiket szintén alig láthattunk eddig. Ott van Nyerges Attila, aki Németh Lászlóné titokzatos tanácsadója volt egy ideig a fejlesztési minisztériumban, és akiről nem lehetett pontosan tudni, hogy milyen tanácsokat ad, de azt igen, hogy Nyerges Zsolt testvére. Nyerges Zsolt pedig Simicska Lajos legfontosabb üzlettársa, az elmúlt években sokszor ő tárgyalt helyette, a nevében. Nyerges Zsolt ezen a héten hosszabb interjút adott a szolnoki sportéletről, de korábban ő sem állt a sajtó rendelkezésére.

Láthatjuk Fonyó Károlyt, aki Nyerges mellett a másik helyettes Simicska Lajos birodalmában, sőt a közelben lévők szerint mostanra már ő a második ember. Ő eddig legfeljebb a veszprémi kézilabdacsapat elnökeként mutatkozott nagy ritkán. Úgy tudjuk, hogy szombat este a társaság az ő születésnapját (csütörtökre esett) is megünnepelte.

Láthatjuk Németh Lászlónét (férjével, ilyen is csak elvétve történt a magyar nyilvánosság történetében), a Magyar Nemzet főszerkesztőjét és helyettesét, és a Class FM vezérigazgatóját.

Ezek az emberek akkor álltak ki a nyilvánosság elé, amikor Orbán Viktor miniszterelnök rátámadt birodalmukra és befolyásukra. Amikor új törvényekkel és intézkedésekkel nyesi a hatalmukat. Amikor az államigazgatásban lévő embereiket elkezdte kiszorítani.

Csak ezen a héten távozni kényszerült Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezetője, és valószínűleg a Közbeszerzési Hatóság és a Közbeszerzési Döntőbizottság vezetője is, akiket mind Simicska Lajos embereinek tekintettek.

A Simicska-Orbán háborúnak voltak már a héten egyéb fordulói is: a mostani fotókon is szereplő Purgai Ferenc egy pénteki avatóünnepségen nagyon élesen támadta a kormányt az agrártámogatási rendszer átalakításáért. (Purgai a Mezort, vagyis Simicska mezőgazdasági cégének a vezérigazgatója.) Továbbá szintén ezen a héten egymásnak teljesen ellentmondó hírek jelentek meg arról, hogy Simicska Lajos hajlandó volna-e átadni médiabirodalmát Orbán erre kiválasztott embereinek: Habony Árpádnak és Andy Vajnának. És ez csak egy hét volt, egy olyan időszakban, amikor állítólag a harcoló felek csendesebbek, tekintettel az önkormányzati kampányra. A harcot közelről figyelők szerint a nagy összecsapás majd október közepén kezdődik, de az is lehet, hogy nem sikerült a tervezett önmérsékletet tartani.

Simicskáék szombati, sárvári látványos felvonulását vizsgálva feltűnő, hogy:

  • Avatóünnepségen mutatkoztak, ahol egy fideszes polgármester és az állami Magyar Turizmus Zrt. második embere is megjelent. Avatni kampányidőszakban politikusok szoktak. Simicskáék most megmutatták, hogy ők is tudnak úgy szerepelni mint Orbánék, ha akarnak.
  • Feltűnő, hogy a fotók mennyit utalnak Simicska médiabirodalmára. Nem csupán azzal, hogy ott van egy lovarda avatásán Liszkay Gábor és Turi Árpád (a Magyar Nemzet és a Class FM irányítói), hanem egy csomó képbe belóg a Class FM vagy a Hír tévé logója, járművei. Ez egyértelműen arra utal, hogy Simicska nem adja a médiát.
  • Simicska Lajos a saját lapjában mutatkozik. Ilyet a magyar médiatulajdonosok közül eddig csak Széles Gábor (Magyar Hírlap, Echo TV) tett meg. Legközelebb interjút ad a Magyar Nemzetnek nemzetpolitikáról és sportról? Ezután nem is lenne meglepő.
  • Simicska Lajos mosolyog. A nyilvánosságtól irtózó főfőnök ezzel jelzi: készen áll másképpen viselkedni, mint ahogy eddig megszokhatta az ország.
  • Simicska nadrágtartóban, gyerekek között, joviális figuraként szerepel. Az ellenzék eddig minimum Lápi Lúdvércként emlegette, és a kormányközeliek is kezdik átvenni az oligarcházást a baloldaltól. Simicska most úgy mutatja magát, mint akitől nincs mit tartani, mert ránézésre is látszik, hogy aranyos.
  • Az MNO avatásról szóló cikkében a jelzők olyanok, mintha Simicska céljai a nyugati értékek ideplántálása volnának: „Európában elfogadott szerkezetű lovaspálya” vagy a „természeti környezet megőrzése”. Arról nem is beszélve, hogy az új létesítményről megtudhatjuk, hogy „pompás” és a „kikapcsolódást keresők Mekkája lehet". Simicska értékteremtő emberként jelenik meg, és ezt nyilván lehet majd még fokozni az általa irányított sajtóban.
  • Az Orbán-klán kezén lévő TV2 ugyan készített anyagot a Tényekbe az avatásról, ám ott nem számolhattak be Simicska Lajos és emberei jelenlétéről. Úgy adták le a riportot, mintha ott se lett volna.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.