Óriási kormányzati irányváltást sugallnak az elmúlt napok sajtóértesülései. A hvg.hu arról írt hosszan, hogy a miniszterelnököt majd szétfeszíti a tettvágy, annyira szeretné már megkezdeni az egészségügy és az oktatás átalakítását. Ezzel párhuzamosan Varga Mihály a minap arról beszélt a Napi Gazdaság konferenciáján, hogy a növekedés fenntarthatóságához alapvető változtatásokra lesz szükség, majd a költségvetési kiadások óriási, ezermilliárdos nagyságrendű csökkentését vetítette előre.

Az lehet a benyomásunk, hogy a kormány vezetése most megy át azon, amiről Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédben trágárkodott.

Most néznek szembe azzal, hogy az elmúlt években a hatalom megtartása és bebetonozása érdekében felelőtlen intézkedések sorozatát hozták.

És most, hogy a hatalom biztosított, valamit tenni kellene, mert ahogy arra Varga Mihály célzott, a választások alatt ünnepelt gazdasági teljesítmény fenntarthatatlan. Az egykori miniszterelnök e helyzetre 2006-ban megszorítással (konvergenciaprogram) és óriási reformhévvel (államreform bizottság) reagált.

Minden jel arra utal, hogy Orbán Viktor sem tesz majd másként, legfeljebb okosabban osztja a szerepeket. Varga Mihály megszorít, Lázár János konfrontálódik, a kormányfő pedig bemondja majd a jó híreket. A túlságosan poszkommunista hangzású reform szót pedig biztosan lecserélik valami másra, hisz mégiscsak forradalom volt vagy mifene.

Mindez akár jó hír is lehetne. Mint amikor az alkoholista családtag hazajön az orvostól és bejelenti, hogy ő mától tiszta lesz. Hogy nem veri el a közös pénzt, sőt, még dolgozni is fog. De azért mindenki tudja, hogy ez csak az első ijedtségből fakadó nekibuzdulás, a valódi kérdés az, hogy mi lesz fél- vagy egy év múlva. Ráadásul a magyar politikai elit többszörösen visszaeső alkoholista.

Soha nem a szándékkal volt gond. Akárcsak Gyurcsány Ferenc nyolc éve, minden bizonnyal Orbán Viktor is őszintén hiszi, hogy most aztán tényleg úgy átalakítja a magyar államigazgatást, egészségügyet, oktatást, hogy az nem csak más, de jobb is lesz.

A kérdés inkább az, hogy képes lesz-e minderre.

A politikai ereje minden bizonnyal megvan hozzá. Mára az egész államigazgatás tudja, hogy a feladatuk nem a tapasztalataik, véleményük becsatornázása, hanem a Főnök akaratának megvalósítása. Ellenvetésre, ne adj Isten obstrukcióra még csak gondolni se mernek. Ráadásul huszonéves komisszárok hada áll készenlétben arra az esetre, ha valamelyikük megfeledkezne arról, hogy kinek a feladata a gondolkodás ebben a struktúrában. Ebben a tekintetben a jelenlegi kormány “jobb” helyzetben van, mint 1990 óta bármelyik másik.

De ez az előny egyben hátrány is. Nagy, összetett állami rendszereket ugyanis nem lehet egy felülről megálmodott tervrajz mentén átalakítani. Még az ezeknél egyébként sokkal egyszerűbb nagyvállalatok (kevesebb ember, egyértelműbb célrendszer, egyértelműbb függelmi viszonyok) is csak akkor tudnak megújulni, ha a fent meghatározott víziók megvalósítása során legalább a középvezetői szint tapasztalatait fel tudják használni. Varga Mihály például arról beszélt, hogy a közmunkás lét csak rövidtávú, átmeneti státusz lehet, ahonnan minél előbb vissza kell vezetni az embereket a valódi munka világába. Ma ez mintegy 8 százalékuknak sikerül. Hogyan fogja a magyar államigazgatás kitalálni, hogy hogyan lehetne ezt a számot mondjuk 30 százalékra emelni? Ideális esetben kísérletezniük kellene: kipróbálni, mérni, tesztelni, majd az eredményeket egy-két szinttel feljebb küldeni, hogy aztán a miniszter egy-két év múlva az eredményeket a kormány elé tárja, amelyik aztán intézkedéseket fogadhat el. Az egész logika lényege, hogy alulról felfelé is halad az információ.

Természetesen nagy szükség van megfelelő vízióra és politikai irányításra, de akinek csak ez van, az kudarcra van ítélve.

Az egyetlen és természetesen végtelenül okos vezető víziójából kiinduló és parancsokon keresztül megvalósított reformok totális kudarcára a legkézenfekvőbb példa az általános iskolák működtetésének központosítása, azaz a KLIK-blama. Az elhibázott elképzelés és az akarnok megvalósítás együtt katasztrófát eredményezett. A mostani reformhév azzal fenyeget, hogy a kormány pontosan ezt fogja megismételni megannyi más területen is.

Orbán Viktornak nagyobb hatalma van, mint 1990 óta bármelyik miniszterelnöknek. Annyit már bizonyított, hogy képes ezt a hatalmat fenntartani. Úgy tűnik, közeledik az idő, amikor arról is számot kell adnia, hogy tud-e a köz számára előnyös módon élni vele. Az előjelek azonban meglehetősen baljósak. Ne legyen igazunk.