Újabb csatát vesztett az iszlám fejkendő Németországban

vallás
2014 szeptember 24., 14:42
comments 52

Németországban az egyházi intézmények eltilthatják alkalmazottaikat a muszlim fejkendő viselésétől – döntött a német szövetségi munkaügyi bíróság egy ma tárgyalt ügyben.

Az erfurti bírói testület szerint az egyházi intézmények és az alkalmazásukban lévő munkavállalók viszonyában az egyházak önmeghatározáshoz fűződő joga előbbre való, mint az alkalmazottak joga ahhoz, hogy munkavégzés közben is kifejezhessék vallásukat. Így az egyházi intézmények előírhatják alkalmazottaiknak, hogy vallási ügyekben legalábbis semleges magatartást tanúsítsanak, és ezzel nem fér össze a muszlim valláshoz tartozást kifejező fejkendő viselete.

A testület egy ápolónő ügyében járt el, aki egy bochumi kórházban dolgozott, amit az evangélikus egyház tart fenn. Az ápolónő 1996 óta dolgozott a kórházban, 2006-ban szülési szabadságra ment, majd betegállományba ment, és 2010-ben jelezte, hogy folytatná a munkát, de a muszlim vallását kifejező fejkendőt kíván viselni munka közben. A kórház nem fogadta el ezt a feltételt, és nem vette vissza az ápolónőt, aki ezért bírósághoz fordult.

Az ügy a munkaügyi bíráskodás minden szintjét megjárta, és végül az erfurti testület elé került, ami viszont nem döntött az alkalmazás megtagadása jogosságának kérdésében, hanem csak az elvet rögzítette. Az ügyet visszautalták az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi munkaügyi bírósághoz, mert úgy találták, nem világos, hogy a felperes munkaképes volt-e akkor, amikor alkalmazásának folytatását kérte a munkaadótól, és az sem egyértelmű, hogy a kórház az evangélikus egyház intézményrendszerébe tartozik-e.

A nők önkéntes vagy kötelező fejkendő-viseléséről a Feminfo írt a nyáron(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.