Orbán szerint ha lesz az országban néhány ezer szerszámgyár, akkor már semmilyen pénzügyi válság nem árthat a magyar gazdaságnak

politika
2014 szeptember 30., 10:49
comments 247

Orbán Viktor nagyívű beszédet tartott a Büttner Kft. új CNC tanműhelyének avatásán kedden Nagyatádon. Volt benne jövőkép, gazdaságpolitika, oktatáspolitika, minden.

A miniszterelnök azt mondta, örül annak, hogy vannak diákok, akik dolgozni és tanulni akarnak és örül annak is, hogy vannak tanítóik, nevelőik, oktatóik, akik készek arra, hogy tudásukat átadják. Arra az önmagának feltett kérdésre, hogy mitől megy előre az ország, azt mondta: "egy dolgot biztosan tudunk, munkások nélkül nem fog előremenni az ország", és ehhez kellenek azok a vállalkozások is, ahol a munkások dolgozni tudnak.

„Ha az ilyen Büttner-féle vállalkozásokból lesz néhány ezer, akkor olyan gazdaságunk lesz, amit semmilyen pénzügyi válság nem képes feldönteni.”

A kormányfő szerint egy közepesen elvégzett, csak általános műveltséget nyújtó, de konkrét szaktudást nem adó gimnáziumi teljesítmény nem versenyképes egy jó szakmával.

„A vállalkozások sikerének akadályaként a sokszor említett tőkehiány vagy esetleg a piac szűkössége mellett van egy másik nehézség is: el fognak fogyni Magyarországon a hadra fogható, jól képzett szakmunkások.”

Ezt megelőzendő, a miniszterelnök szerint törekedni kell arra, hogy azokat, akik ma nem rendelkeznek megfelelő képzettséggel, beiskolázzák annak érdekében, hogy a magyar ipar rohamosan növekvő minőségi munkaerő iránti igényét ki lehessen elégíteni.

„Fontos, hogy művelt embereink legyenek, de legalább olyan fontos, hogy meg is éljünk, hogy legyen aki dolgozik, aki fenntartja az országot és aztán majd, ha tehetséges, akkor a szakmunkásképző után magasabb ívű pályára is léphet.”

Orbán szavai szerint a kormány már dolgozik egy új szakképzési rendszeren, ami lehetővé teszi, hogy a tehetséges fiatalok szakmunkásként kezdve, tovább tudjanak lépni, eljuthassanak akár főiskolára vagy egyetemre is.

Orbán Viktor komoly problémaként említette, hogy

a munka becsülete a tanulással szemben hátrébb szorult,

illetve a munka és a tanulás szembe került egymással.

Az országban nagyon sok helyen a munka becsülete elpárolgott. Azokat az embereket, akiknek a műhelyben koszos a kezük, olajos a ruhájuk, meg bakancsban dolgoznak, sokkal kevesebb megbecsülés érte az elmúlt időszakban, mint ami nekik kijárt volna.

Büttner Tamás ügyvezető igazgató az egy időben 12 tanulónak gyakorlati lehetőséget biztosító tanműhely ünnepélyes átadásán elmondta: a 15 millió forintból megvalósított beruházáshoz 12 millió forint támogatást nyertek el. A hárommillió forint önerőn felül további ötmillió forintot fordítottak a műhely építészeti kialakítására és szerszámokra - tette hozzá.

„Jó helyre jött a támogatás. Cégünk azon középvállalkozások egyike, amelyek írásos szerződés nélkül is a kormány stratégai partnerei.”

- mondta az igazgató.

A Büttner Kft. Nagyatád egyik legnagyobb foglalkoztatója, a termékeinek mintegy 70 százalékát külföldön, főként Németországban értékesíti.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.