Állítólag egy, az al-Kaidához átállt francia ügynök volt az első szíriai légicsapás célpontja

külföld
2014 október 06., 11:36
comments 35

Amikor az amerikai légierő szeptember 23-án, hosszú hónapokig tartó viták és tétlenkedés után végre lecsapott az IS-re Szíriában, a támadásoknak más célja is volt. Az amerikai illetékesek pár nappal a támadások előtt kezdtek nyíltan is beszélni arról, hogy az al-Kaida közvetlen vezetésének tagjai Szíriába tették át székhelyüket, hogy onnan indítsanak támadásokat nyugati célpontok ellen.

Ezt a vezetőséget nevezték el Horaszan-csoportnak az Afganisztánt és Iránt magában foglaló térség muzulmán neve után.

De állítólag más, fontosabb célpontjuk is volt:

Egy, az al-Kaidához átállt francia titkosügynök.

Azt, hogy egy francia titkosügynök átállt az al-Kaidához, egymástól függetlenül két, neve elhallgatását kérő európai titkosszolga is megerősítette. Állításuk szerint a francia ügynök, akinek a nevét a hírt közlő McClatchy DC egyelőre nem hozta nyilvánosságra, a legmagasabb rangú áruló.

Azt, hogy a francia ügynök létezik, négy, különböző országok szolgálatában álló európai titkosszolga is megerősítette. Ketten egymástól függetlenül ugyanazt a nevet mondták az érdeklődő újságírónak. Létezését eddig „abszolút szupertitkos volt”, mondta egyikük, aki még azt is hozzátette, hogy

„már az felháborít, hogy erről beszélgetünk”.

Arról a szolgálatoknak egyelőre nincs fogalmuk, hogy az ügynököt – akiről egyelőre azt se tudni, hogy a katonai hírszerzésnél, vagy a DGSE-nél, a francia kémszolgálatnál dolgozott – átfordították, vagy eleve alvó ügynökként épült be a titkosszolgálatba. „Gondolom a francia kollégák keményen dolgoznak, és ha netán már ki is derítették, biztosan nem osztották meg velünk, hogy hogy keveredtek ekkora slamasztikába” – mondta.

A szeptember 23-i légicsapás célpontjai közül hivatalosan csak egyet, Muhszin al-Fahdlit nevezték meg. Ő a dzsihádista honlapok szerint életét vesztette, de az amerikaiak ezt független forrásból nem tudták megerősíteni – olyan pedig már volt, hogy a dzsihádisták megtévesztésből közöltek halálhírt.

A francia ügynök viszont a titkosszolgálatok szerint megúszta a támadást. „Él és mozog” – mondta az egyik titkosszolgálati forrás, aki szerint az ügynök azért különösen veszélyes, mert a nyugati titkosszolgálatok minden trükkjét ismeri, és még a bombákhoz is ért. (Via McClatchy DC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.