Ötből egy vasutas megbukik az időszakos vizsgákon

gazdaság
2014 október 06., 04:59
comments 16

A MÁV és a MÁV Start 13, illetve 12 ezer dolgozójának kell három évente alapvizsgát tennie ahhoz, hogy elláthassa munkakörét. A Népszabadság úgy tudja, hogy a vizsgázók ötöde, a hivatalos adatok szerint 19,12 százalékuk megbukik az alapvizsgán.

Vannak területek, ahol még rosszabb az arány. A forgalmi szolgálattevőknél előfordul, hogy elsőre csak a 30-40 százalékuk megy át a vizsgán.

A Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Vasúti Vizsgaközpontjának adatai szerint a megismételt vizsgákkal együtt végül a vasútasok 90-95 százaléka meg szokott felelni.

A MÁV szerint a sikertelen vizsga miatt eredeti munkakörükben nem foglalkoztatható munkatársaik kiesése miatt nem állnak meg a vonatok, az átmeneti emberhiányt minden esetben kezelik. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.