Föloszlatta a Szebb Jövőért Egyesületet a Szegedi Ítélőtábla

POLITIKA
2014 október 08., 09:50
comments 96

garda4

Szeghő Katalin tanácsvezető bíró a Gyulai Törvényszék ítéletét megváltoztató döntés indoklása során kifejtette, a jogszabályok alapján az egyesülési és gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével. A bíróság ugyan nem osztotta maradéktalanul az egyesület feloszlatását indítványozó ügyészség álláspontját, megállapította ugyanakkor, hogy a szervezet több rendezvényen túllépte a gyülekezési jog, az egyesülési jog, illetve a véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó jogi kereteket. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.