Régen volt annyira várt beszéd itthon, mint Orbán Viktoré tegnap a Parlamentben. A várakozás azonban teljesen megalapozatlannak bizonyult. A miniszterelnök beszéde még a műfaj magasnak nem mondható honi mércéje szerint is jelentéktelen volt. Semmilyen lényeges bejelentésre, újabb meghódítandó csúcsok kitűzésére nem került sor.

Lehet, hogy nincs is új terv?

Pedig a felfokozott várakozás indokolt volt. Az elmúlt 12 hónap kormányzása, az elődök gyakorlatát követve, csak és kizárólag az idei választások megnyerése körül forgott. A Fidesz be is zsákolta ezeket, és biztosította, hogy a következő három és fél évben zavartalanul folytatódhasson a kormányfői elképzelések megvalósítása. A tegnapi nappal megkezdődött az az időszak, amely meg fogja alapozni a következő választási eredményeket. Egyes értesülések szerint Orbán Viktor az elmúlt hetekben már tűkön ült, annyira várta, hogy végre elkezdhessen a valódi kormányzati munka. Ehhez képest tegnap pont annyit mondott a tervekről, mint az áprilisi választások előtt: azt, hogy “folytatjuk”.

Egyelőre nincs új vízió, nincs új stratégia, nincsenek új ötletek, csak a régi lemez folytatódik.

Elképzelhető persze, hogy a kormányfő csak kivár és valami más alkalommal szeretne az új terveiről beszélni. Nem világos, hogy miért hagyná ki ezt a dramaturgiai szempontból kiváló lehetőséget, de nem kizárt, hogy erről van szó. Valószínűbb azonban, hogy egész egyszerűen nincs ilyesmi a tarsolyában. A “munkaalapú társadalom” nagy, átfogó vízióját ismét megerősítette, ezért ez minden bizonnyal továbbra is cél marad. Egyelőre semmi jel nem mutat arra, hogy az odavezető utat máshogy képzelné el, mint korábban.

Már csak azért sem, mert azzal nagyon sok minden mást is ki kéne dobnia az ablakon. A miniszterelnök “munkaalapúsítási” szándéka mögött az a ki nem mondott, de azért reméljük felmért, feltételezés áll, hogy hazánkban nem munkaerő keresleti, hanem kínálati probléma van. Pontosabban azon belül munkavállalási hajlandósággal kapcsolatos probléma, azaz, hogy a munkahely nélküliek többsége nem is akar dolgozni. Ezért kell a segélyeket messze a megélhetési szint alá nyomni és akit csak lehet, közmunkába terelni. Ha vannak munkahelyek, akkor ezekkel a módszerekkel bizonyosan sokakat rá is lehet venni, hogy dolgozzanak (értsd: ha nem dolgozol, felkopik az állad).

Sajnos, mint annyi más esetben, a kormányfő helyzetértékelése leragadt az ezredforduló és az azt követő évek Magyarországánál. Akkor volt olyan magas a segélyek és egyéb juttatások szintje, hogy sokakat visszatartott a munkavállalástól és így számos, egyébként alacsony képzettségűeket foglalkoztatni képes vállalkozás is emberhiányra vagy bérinflációra panaszkodott. De ez már a múlt. Hazánkban ugyanis ma már munkaerőkeresleti probléma van. Magyarul kevés a munkahely, különösen az alacsony képzettségűek számára. Bármennyire kevés segélyt kapnak, nem fognak tudni többet dolgozni, mert nincs hol. A nyomornak egyetlen alternatívája maradt: a külföldi munkavállalás. Így aztán az elmúlt években a szegénységi statisztikáknál csak a kivándorlási értékek mutattak meredekebb emelkedést.

Ebből a reménytelen szituációból csak úgy lehetne kitörni, ha a kormányfő elsősorban a munkaerő-kereslettel, azaz az új munkahelyek számával tudna valamit csinálni. Ehhez azonban beruházások kellenének, amik viszont a jelenlegi gazdaságpolitikai stratégia Achilles sarkát jelentik. A szabályozással kapcsolatos állandó felfordulás, a bankok véget nem érő vegzálása és persze a szerződéses- és tulajdonviszonyok szisztematikus semmibe vétele együtt okolhatóak a példátlanul alacsony beruházási szintért. Ha azonban ezekkel az intézkedésekkel felhagyna a kormány, akkor feladná a miniszterelnök legfőbb vágyát, azaz hogy minden fontos kérdést a politika, végső soron a végrehajtó hatalom feje döntsön el az országban. Ezt a lehetőséget kizártnak tartjuk.

Orbán Viktornak nincs új terve.

Ötletei, akárcsak a viccbeli rabbinak, biztosan vannak. Jönnek majd új ígéretek, fogadkozások, bejelentések, hisz azok nélkül nincs is kormány, de miniszterelnök modus operandija miatt alapvetően mást nem csinálhatnak, mint eddig. Marad a “munkaalapú társadalom” álma, meg az eleinte lelkes, aztán egyre lankadóbb kísérletek annak megvalósítására.