A másodfokú bíróság szerint S. Ábel nem készült emberölésre

Ötven nap közérdekű munkára enyhítették az első fokon kiszabott, két és fél éves szabadságvesztését. Az első fokú bíróság még emberölés előkészületében találta bűnösnek, de a fellebbviteli bíróság szerint csak közveszéllyel fenyegetett. (MTI)

S. Ábel ellen márciusban egy másik ügyben is vádat emeltek. Tavaly augusztusban a Móricz Zsigmond körtéri McDonald'sban többször is a mennyezetbe lőtt. Ebben az ügyben lőfegyverrel való visszaéléssel és más bűncselekményekkel vádolják, az ügyészség 2-8 évig terjedő büntetés kiszabását kezdeményezte.