Síközpont nem, csak népszavazás jön a Normafán

környezetvédelem
2014 október 15., 10:25
comments 52
  • Nem lesznek átfogó beépítések a Normafán.
  • De felújítások és új szabályok igen.
  • Népszavazás pedig valamiről biztosan lesz. 

Civil szervezetek képviselőinek társaságában járta be a Normafa lankáit szerda délelőtt a napokban ismét megválasztott XII. kerületi polgármester, Pokorni Zoltán.

photo_camera Fotók: Botos Tamás

A nagypolitikától és a Fidesz felső köreitől a jelek szerint eléggé távolra kerülő Pokorni az elmúlt hetekben többször is beszélt arról, hogy a Normafa átalakítását tekinti a következő ciklus legnagyobb feladatának. Ennek szükségességét Pokorni már évekkel ezelőtt felvetette, akkor viszont nagyon heves tiltakozást váltott ki vele.

A korábbi tervek ugyanis esetleges komoly beépítésekről és egy síközpont felhúzásáról szóltak. A helyiek mellett környezetvédők és civil szervezetek is tiltakoztak, ezért végül Pokorni, pártjában egyedülálló módon visszakozott, és végül közölte, hogy nem lesz síközpont, viszont bármi is lesz, arról népszavazást írnak ki.

Azóta az önkormányzat Pokorni elmondása szerint folyamatosan egyeztetett a civil szervezetekkel, ez a munka pedig egy hónapon belül lezárulhat. A szerdai bejáráson Pokornit a Normafa Természetesen névre keresztelt ernyőszervezet tagjainak képviselői kalauzolták körbe. Ebben olyan szervezetek szerepelnek, mint a Greenpeace, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Védegylet és a WWF Magyarország.

normafa_3

A szerdai sajtótájékoztatón kevés dolog derült ki, a polgármester is csak olyan irányokat vetett fel, mint hogy sor kerülhet közlekedésszabályozásra, hogy kevesebb autó juthasson fel, helyette pedig kötöttpályás alternatívát fognak kínálni (ami vélhetően a fogaskerekű végállomásának felköltöztetését jelenti), és hogy már nem új épületek építésében gondolkodnak, hanem a hegyen lévő épületállomány felújításában.

A Normafa központjának a rétesezők mögött fekvő villát szánják, ami arról ismert, hogy ott őrizték Rajk Lászlót. Ez az épület eddig önkormányzati használatban volt, de a hónap végéig kiköltöznek. Itt lehetnek majd öltözők, csomagmegőrzők, biciklikölcsönző, meg minden más, ami egy turistaközpontba kell.

Síközpont viszont nem lesz, ahogy Pokorni fogalmazott, az elmúlt másfél év meggyőzte őt arról, hogy ez a terv túlzás. Pedig eleinte ő is lelkes volt, itt tanult meg ő is síelni, de mára belátta, hogy akkora pályát, amin versenyezni is lehetne, nem szabad ide csinálni. Síelés ettől még lehet a Normafán, a tervek szerint az eddigi infrastruktúrát fogják fejleszteni.

Azaz mint szerdán kiderült, a nagy beruházás valójában a jelenlegi tervek szerint inkább felújítást jelenthet majd.

Ugyanakkor minderről mégis tarthatnak majd népszavazást, ugyanis a rendbetétel egyik eleme az is, hogy világos szabályokat akarnak lefektetni a hegyet használó sokféle ember számára.

normafa

Mert Pokorni elmondása szerint nagyon nehéz igazságot tenni a különböző felhasználók között, példaként a polgármester a downhillesek és a turisták konfliktusát hozta, ahol szerinte eljöhet majd az a pont is, amikor úgy látják, hogy egyszerűen nem férnek fel a hegyen a downhill-kerékpárosok, és betiltják ezt a tevékenységet.

A terv az, hogy év végéig elkészülnek azok a szabályozási tervek, melyek kijelölik ezeket az együtthasználati szabályokat, és Pokorni szerint márciusban már szavazhatnak is majd a fejlesztésekről a XII. kerületben élők.

Ami amúgy messze nem csak ennek a háromszáz hektárnak a sorsát befolyásolhatja, hiszen az ország egyik legszebb erdőállományának sorsa az egész budai hegyvidékre kihathat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.