Szanyi lemondott EP-delegáció vezető posztjáról

POLITIKA
2014 október 16., 05:05
comments 18

Miután szerda reggel teátrálisan bocsánatot kért Szanyi Tibor, hogy a gój motorosokat az Európa Parlament költségén megutazta és vendégül látta Strasbourgban, felajánlotta lemondását az MSZP és DK képviselőit tömörítő delegáció vezetői posztjáról. Újhelyi István, Molnár Csaba, Niedermüller Péter pedig el is fogadta azt, az új vezető Újhelyi lett.

3_szanyi_tibor_szocialista_ep_mszp_kepviselo

A szocialista párt etikai bizottsága is szerda délelőtt foglalkozott az utaztatással. Megállapították, hogy Szanyi nem követett el vétséget az párt alapszabálya ellen, ezért csak figyelmeztetésben részesítették, de kötelezték arra, hogy a gój motorosok utazásának költségét fizesse vissza saját zsebből. (MTI)

 

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.