Nincs meg a kétharmad, de puhult a püspöki szinódus homoszexügyben

vallás
2014 október 18., 20:23
comments 99

Végére ért a Vatikánban a katolikus egyház kéthetes, családról szóló püspöki szinódusa. A záródokumentum 62 pontjából 59-re kétharmados többséggel szavaztak a püspökök – jelentette be szombat este Federico Lombardi szentszéki szóvivő a  tanácskozást lezáró sajtótájékoztatón. Három pontot egyszerű többséggel fogadtak el. Nem kaptak kétharmados támogatást a záródokumentumnak az elváltak és polgárilag újraházasodottak áldozására, valamint az azonos nemű párkapcsolatokra vonatkozó részei. A szinódusi dokumentum hangsúlyozta a melegek és leszbikusok tisztelettel és gyengédséggel való befogadását. Ami viszont az azonos nemű párkapcsolatokat illeti, a püspökök kijelentették: semmilyen alapja nincsen annak, hogy ezeket hasonlónak tekintsék az isteni szándék szerinti házassághoz és a családhoz. Ezt a pontot 118 igen és 62 nem szavazattal fogadták el.

photo_camera Ferenc pápa beszélget a szinódusi ülés előtt. (MTI/AP/Andrew Medichini)

A dokumentum szerint az elváltak és újraházasodottaknak az áldozás szentségében való részesítéséről megoszlottak a vélemények (104 volt az igen és 74 a nem szavazat), és a kérdést tovább kell vizsgálni.

Lombardi atya bejelentette: Ferenc pápa akaratából a záródokumentum olasz szövegét már szombat este közölték a Vatikán honlapján a pontok részletes szavazási eredményeivel. A záródokumentum szövegének alapját az a jelentés képezte, amelyet Erdő Péter bíboros hétfőn olvasott fel a szinódus első hete felszólalásainak összegzésével. Az Erdő-jelentést tíz munkacsoport nézte át, majd ezek megjegyzései alapján egy további püspökcsoport összeállította a záródokumentumot. Ezt szombaton felolvasták, majd pontról pontra szavaztak róla.

A szavazáson 182 püspök vett részt: a latin placet (tetszik), non placet (nem tetszik) kifejezéssel voksoltak.

A püspökök kéthetes vatikáni tanácskozását Ferenc pápa beszéde zárta le. Az egyházfő úgy fogalmazott, a szinódus közös egyházi és emberi út volt, éppen ezért voltak pillanatok, amikor a sietség, máskor a fáradtság vagy éppen a lelkesedés vezette. Ferenc pápa a szinódus majdnem minden ülésszakán részt vett csendes megfigyelőként. Benyomásait úgy foglalta össze, hogy a tanácskozáson az

„ellenséges merevség” és a „túlzott jóakarat rombolása”

is megfigyelhető volt. Hozzátette: kívülről sokaknak úgy tűnhetett, mintha az egyház vitázott volna, egymással szemben álló felekkel, a pápa azonban biztosítja az egyház egységét.

Ferenc pápa arra emlékeztetett, hogy a záródokumentum újabb egyéves munkát indít el a számos probléma és kihívás konkrét megoldására, a szintén a családról szóló 2015. októberi szinódusig „választ adva a családokat övező és fojtogató nehézségekre”. A záródokumentumot a következő hónapokban az egyházmegyék véleményezik. Lombardi atya beszámolója szerint

a püspökök öt percen át állva tapsolták meg a pápát.

Elemzők szerint Ferenc pápa első szinódusa az egyházban eddig ritkán látott légkörben zajlott, teljesen új témákat érintett és cáfolta azt a tévhitet, hogy az egyház kerüli a belső konfrontációt a kora társadalmában bekövetkező változásokkal szemben. A kommentárok úgy vélték: az egyházban elindult egy folyamat, amelyet már nem lehet visszafordítani.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.