A múlt antiszemitizmusa a mai napig gazdasági hátrányt okoz Németországban

Történelem
2014 október 19., 16:45
comments 139

Az a meggyőződés, hogy a zsidók irányítják a pénzvilágot, az antiszemita világkép egyik kikezdhetetlen premisszája. Az Economist most beszámolt egy kutatásról, ami azt mutatja be, hogy Németországban azokon a területeken, ahol a legintenzívebben zajlott a zsidók üldözése, az ott élők a mai napig sokkal kisebb arányban fektetnek be a tőzsdén és bizalmatlanabbak a gazdasággal szemben.

Ennek az összefüggésnek masszív történelmi gyökerei vannak. Nem csak azt igazolták, hogy azokon a területeken, ahonnan inkább deportálták koncentrációs táborokba a nácik a zsidókat, 7,5 százalékkal kisebb lelkesedéssel fektetnek be a tőzsdén, de hasonló, 12 százalékos összefüggést találtak azokon a helyeken is, ahol a 14. század zsidóellenes pogromjai zajlottak. A kutatás azt is kimutatta, hogy ezeknek a körzeteknek a lakói eleve kevésbé bíznak a pénzügyi szektorban.

A kutatásban egymáshoz közel fekvő körzeteket vizsgáltak, egyazon tartományokon belül, egy másik vizsgálattal pedig meg is erősítették az eredményeket. A történelem során a zsidók közül sokan a Rajna mentén telepedtek le, ezért ezeken a területeken inkább fordultak elő pogromok, de a kutatások eredményeit összevetették a Rajna közelében lévő francia területekkel, és ott nem tapasztaltak ilyen eltérést a gazdasági struktúrák megítélésében.

A szerzők szerint ezeken a területeken a gazdasággal szembeni bizalmatlanság mindenféle végzettségű embereknél megjelenik, de az igaz, hogy minél iskolázottabb valaki, annál kisebb az esélye, hogy antiszemita nézeteket valljon. A konklúziójuk szerint ezek olyan területek, ahol a pénzügyi világgal szembeni bizalmatlanság kulturális norma lett, ami generációkon át öröklődött, függetlenül az antiszemitizmustól.

Az elmaradó befektetési kedvnek gazdasági következménye is van, hiszen így az itt élők kevesebbet profitálnak a gazdaság működéséből. Azaz a zsidóüldözések öröksége a gazdasággal szembeni bizalmatlanságként visszahat, és hosszabb távon azokat is szegényebbé teszi, akik nem voltak célpontjai semmiféle pogromnak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.