Rogán Antal ismét megmentette ezt a sokat szenvedett népet

POLITIKA
2014 október 22., 12:25
comments 494

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője módosító indítványt nyújtott be Varga Mihály tegnap bejelentett adótörvény-tervezetéhez. Ebben magánszemélyek esetében felhasználónként 700 forintban maximálná az internetadót, amit Varga javaslata még gigabájtonként 150 forintban állapított meg, plafon nélkül. A Fidesz-frakció emellett azt is szeretné, hogy ezt a 700 forintot is a szolgáltatók fizessék meg a profitjukból, és ne hárítsák az emberekre. Hogy ezt hogy akarják, elérni, nem tudni.

A távközlési cégekre kivezett telekommunikációs adónál is magánszemélyenként 700 forintos a plafon, cégeknél pedig 5000 forintos. Rogán ezt a szabályt alkalmazná a netadóra is.

A 700 forint így is nagy, akár 50 százalékos áremelést jelent, ha egy-egy magánszemély internethavidíjának arányaiban nézzük. (via MTI)

Itt azért feszül némi ellentmondás:

A Fidesz azt mondja, hogy ezt az adót ne az emberek fizessék meg, hanem a szolgáltatók. Így viszont nem sok értelme van magánszemélyek adatforgalmára plafont megállapítani, ebben az esetben sokkal több értelme lenne a szolgáltatók összes adatforgalmára nyomni egy limitet, de nem ez történik.

Tehát:

Nem az emberek fizetik meg, de az emberek semmiképp se fizessenek 700 forintnál többet.

LOL Rogán

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.