Aki szokott tejfölt, vajat, mosóport, krumplit, bármilyen eltérő kiszerelésekben kapható miegymást venni, és olyan faszari jellem, mint én, bizonyára felfigyelt már arra a különös jelenségre, hogy nem mindig a nagyobb egységben kapja meg fajlagosan olcsóbban az árut. Szerencsére amióta kötelező feltüntetni a kilós vagy literes egységárat is az élelmiszereknél, nagyon könnyen el lehet dönteni, mi is az olcsóbb.

Ígérem, hamarosan lesz egy átfogóbb poszt a fura, józan észnek ellentmondó árazási politikáról is itt a Verdén, de amit tegnap láttam a Baumaxban sorban állva, azt nem bírom magamban tartani. Íme, ennyibe kerül egy félliteres szénsavas üdítő, műanyag flakonban:

Ennyibe meg egy 0,33-as, aludobozban:

Vagyis a szőke/barnakóla 16%-kal drágább fajlagosan, ha PET-palackból isszuk, mint ha fémdobozból. Különösen érdekes ez annak fényében, hogy a gyártónak az alumínium fajlagosan is, darabra is drágább. Ez jól látszik felhasználói oldalról azon, hogy a PET-palack visszaváltási ára 1 Ft/db, az aludobozé 2 Ft/db a közeli hipermarketben, vagyis ha egy liter bubis üdcsit dobozban veszünk meg, még négy forint árdifferenciát jóváírhatunk (elvi síkon persze, mert sajnos még embert nem láttam eltenni egy vásárlás közben vett lötty csomagolását, ezek a göngyölegek a kis vegyes kukákban végzik).

A magyarázat a teljesen irracionális árképzésre a vásárlói magatartásban, elvárásokban rejlik. A flakon kényelmesebben kezelhető, visszazárható, ráadásul kis értékű cuccról van szó, nem molyolunk sokáig a döntés előtt. Így hát hajlandóak vagyunk gondolkodás nélkül aránytalanul többet fizetni a palackos, mint a dobozos kiszerelésért. Márpedig ha a vevő hajlandó több pénzt adni az elvileg olcsóbb csomagolásért, akkor a gyártó, kereskedő bizony több pénzt is fog kérni érte.

De akkor is fura, nem?