Nyugati típusú erődemonstráció

publicisztika
2014 október 27., 06:27
comments 562

Van abban valami nagyon-nagyon vicces, hogy az első komolyabb Orbán Viktor-ellenes megmozdulást pont Orbán Viktor csodafegyvere, a rezsi váltotta ki. És egyben persze valami nagyon-nagyon szomorú is, hiszen az utóbbi négy és fél évben annyi mindenért lehetett volna utcára menni, ami 700 forintnál jobban ártott Magyarországnak, a demokráciának, és azok a fiatalok jövőjének, akiket először a vasárnap esti budapesti hidegben lehetett politikai tüntetésen látni. De hát a fene se gondolta volna, hogy Gyurcsány Ferenc abba bukik bele, hogy közöl egy közismert tényt: minden politikus mindig hazudik.

Orbán Viktor bukása néhány héttel azután, hogy a Fidesz – persze néhány, a választási csalást bőven kimerítő törvénymódosításnak köszönhetően – gyakorlatilag az ország összes önkormányzatában többséget szerzett, nem tűnik reálisnak. Az internetadó apropóján utcára vonuló, tízezernél jóval több ember üzenete azonban egyértelmű: most már tényleg nagyon sok nagyon dühös magyar állampolgár gondolja úgy, hogy ez így nem mehet tovább. Ők nem feltétlenül azért tüntettek, mert nem tudnának havi 700 forintot kifizetni, hanem mert az internetadó néhány nap alatt szimbólum lett.

Az internet a jövő, a Nyugat és a szabadság – és vannak még viszonylag sokan az országban, akik a hazájuk jövőjét nyugatiként és szabadként képzelik el.

A néhány nap alatt, szinte spontán szerveződő megmozdulás hosszú ideje a legnormálisabb magyar tüntetés volt. Egyrészt mert – bármit próbál majd a kormánypropaganda a következő napokban forszírozni – semmi köze nem volt semmilyen politikai párthoz. Igen, ott volt a tömegben Demszky Gábor, mint ahogy André Goodfriend is, az egyik szervező pedig Gurmai Zita szocialista politikus fia, de senki se higgye majd el, amit a Magyar Nemzet ír: ez nem gyurcsányista-bajnaista-sorosista demonstráció volt háttérhatalmi szervezéssel, hanem egy rakás magyar ember, akik szerint ahogy most van, az nagyon nincs jól.

Hogy mennyire normális volt a tüntetés, azt a rendőrök Magyarországon szokatlanul profi fellépése is jelezte.

Ha nagyon akarták volna, akár neki is mehettek volna a Lendvay utcai Fidesz-székház elől többszöri felszólításra sem távozó tömegnek, de példásan visszafogták magukat. Néhány ablak és zsalu betört, de bőven azon a határon belül, ami egy európai, demokratikus, sőt, kifejezetten demokráciapárti tüntetésbe belefér. Újságírókat abuzálni persze nem szép dolog, sőt, egyenesen antidemokratikus, de hát azt senki sem gondolhatja, hogy Magyarországnak és a közös jövőnknek a Hír TV vasárnap esti leköpése többet ártott, mint a Hír TV tetszőleges vasárnap esti műsorfolyama.

40% focidrukker, 35% átlagember, 25% szélsőbalos – a 444 egyik helyszíni tudósítója szerint így oszlottak meg az arányok a Fidesz-székházat diszkréten megdobálók közt. Az esti balhé előtti tüntetésen viszont minden beszámoló szerint feltűnően nagy számban voltak fiatalok, ráadásul olyan, a magyar átlagnál jobban öltözött, jómódúbbnak tűnű fiatalok, akiket soha, semmilyen demonstárción nem látni.

Ők azok, akiknek eszükbe sem jutna valamelyik többször megbukott ellenzéki párt tüntetésén részt venni, és pénzért sem mennének ki azokra a jószándékú, de amatőr és fantaszta csoportocskák által szervezett dzsemborikra, amilyen legutóbb október 23-án volt Budapesten. Viszont ők azok, akik ott lesznek,

ha Magyarország vezetői teljesen elveszítik a józan eszüket, és komolyan elkezdenek gondolkodni a szakításon az EU-val, a Nyugattal, a világnak azzal a részével, amely jobban szeretne élni, mint Belarusz és a Dnyeszter Menti Köztársaság.

A vasárnapi tüntetés ezeknek az embereknek a megmozdulása volt. Spontán szerveződő, vidékről indított buszok és pártkasszák nélküli erődemonstráció. Lehet, hogy semmiféle folytatása nem lesz, de ennél civilizáltabban nem lehet az asztalra csapni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.