A CÖF szerint az ország népe nyugalomra vágyik, hiszen közeleg az advent és a karácsony

politika
2014 október 29., 10:02
comments 313

A tegnap éppen a kormánnyal stratégiai megállapodást kötő CÖF közleményben háborog, mert a sajtóban az jelent meg, hogy a Fidesz kérésére nem lesz most Békemenet.

Elsőnek Bencsik András CÖF-vezető vetette fel a vasárnapi tüntetések után, hogy szükségesnek látszik egy új Békemenet megszervezése, mivel "Amerika se nem a barátunk, se nem a szövetségesünk". A hvg.hu viszont fideszes forrásokból úgy értesült, hogy a kormánypártban most nem örülnének egy újabb Békemenetnek.

A CÖF viszont most közleményben háborog, annyira szürreális hangokat pedzegetve, hogy az egész szöveget változtatás nélkül közöljük:

„Társadalmi konzultáció vagy sem? A CÖF-CÖKA szeretné megtudni, hogy az ellenzéki újságok, televíziók és internetes médiumok milyen hiteles forrásból értesültek arról, hogy a FIDESZ vezetői leállították a Békemenetet.

A Békemenet elindulásának lehetőségét elsőként a sajtóban a szervezők egyik emblematikus arca, Bencsik András vetette fel.

A Békemenetek szervezője, a CÖF, az elmúlt hetekben több ezer állampolgár hasonló kérését, véleményét regisztrálta.

Közösségünk szeretné világossá tenni, hogy a FIDESZ-KDNP pártszövetségtől soha, semmilyen utasítást nem kapott a Békemenet szervezésére, vagy annak elhalasztására.
Ha a CÖF-CÖKA-hoz ilyen kérés érkezne, ugyanúgy mérlegre tennénk, mint támogatóink javaslatait.

Rövid idő alatt, 2/3-os többséggel, háromszor döntött a magyar nemzet arról, hogy melyik politikai pártszövetség által vezényelt kormányzáshoz adja bizalmát.

Egy vitatható, elkapkodott, rosszul előkészített internet adózásról szóló törvényjavaslat – amely jól látható társadalmi ellenérzéseket vált ki és korrekcióra szorul -, és az amerikai "demokraták" beavatkozása az ország belügyeibe, röpke egy hét alatt a hosszú nélkülözések után új hajnalát élő országunkat nem taszíthatja a neoliberálisok és posztkommunisták által nyolc éven át élvezett sötét, kilátástalan éjszakába.

Az ország népe nyugalomra vágyik, csendesedjünk el és készüljünk a halottaink előtti tiszteletadásra és az adventi hetek után a karácsonyi ünnepekre.

Ha kell, lesz Békemenet, azonban a kommunista rendszer alatt megismert politikai fellazítás ármánykodásának nem ülünk fel! Mint mindig, éberen figyelünk és igyekszünk bölcsen dönteni.

Demokráciánkban fiataloknak és öregeknek, ha arra késztetést éreznek, joguk van az utcán is véleményüket megjelentetni. A jogállamiság keretei között elfogadott büntető jogszabályok szerint azonban a vandál tettekért szigorú büntetést várunk el és a felelősök kiérdemlik az állampolgárok nyilvánossága előtt a pellengérre állítást.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.