Argentína húsz francóista spanyol kormányilletékes kiadatását kérte

Gyilkossági kísérlet miatt kérte két egykori francóista miniszter, a most 86 éves José Utrera Miloni és a 79 éves Rodolfo Martan Villa kiadatását egy argentin szövetségi bíró, aki rajtuk kívül még 18 egykori spanyol kormánytisztviselő kiadatását kezdeményezte.

Spanyolországban a Franco-diktatúra lebontása idején elfogadott, 1977-es amnesztiarendelet értelmében nem lehet vizsgálni a polgárháború és a diktatúra alatt a hatalom által elkövetett bűncselekményeket. A tiltás azonban nem vonatkozik Argentínára, ahol az áldozatok hozzátartozói kezdeményeztek eljárásokat, tudván, hogy a két ország között kiadatási szerződés van.

Spanyolország, Baltasar Garzón nyomozóbíró úttörő munkája nyomán az univerzális joghatóság élharcosa lett a 2000-es években - ő emelt vádat többek között Augusto Pinochet chilei diktátor ellen is azon az elven, hogy az emberiesség elleni bűncselekmények ügyében bármely országnak joga van eljárni.

Most gyakorlatilag ugyanezt az elvet használják ki azok, aki Argentínában indítottak eljárást a francóisták ellen, akiket a spanyol törvények alapján a diktatúra idején elkövetett bűneikért nem lehetne elítélni. (Via MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.