Kábé 2 172 705 542 076 forintot loptak el a 2013-as uniós költségvetésből

2014 november 5., szerda 18:34
71

És ez a 7 millárd euró még így is javulást jelent 2012-höz képest. A Wall Street Journal írt arról a könyvvizsgálói jelentésről, amely szerdán jelent meg, és amely szerint az EU 148,5 milliárd eurós travalyi költségvetésének nagyjából 5 százalékát nem kellett volna kifizetni.

A jelentés különösen kényes pillanatban érkezik az EU szempontjából, mivel a nagy befizető országok (és polgáraik) egyre idegesebbek az unió működési költségeitól. A panaszkodásban élen járó Nagy-Britannia szóvivője szerdán egyből azt mondta, hogy az EU-ban költségvetési reformra van szükség, a hollandok pedig már hetek óta arról beszélnek, hogy nem akarnak annyit befizetni a közösbe, mint amennyit az idei európai költségvetés számukra előírt.

Az ECA által végzett audit eredményeként megadott 7 milliárd eurós összeg azokra a kifizetésekre vonatkozik, amelyek egyszerűen nem feleltek meg az EU saját belső szabályainak, de ennél sokkal magasabb az az összeg, amelyet olyan projektekben fizettek ki, amelyek szintén nem voltak teljesen makulátlanok.

A könyvvizsgálók által felhozott kínos példák közt van például annak a szardíniai parasztnak az esete, aki támogatást kapott azért, hogy környezetbarát növényvédő szereket használjon, pedig egyáltalán nem olyanokat használt. És az a négy spanyol helikopter, amelyek működtetési költségeinek 75 százalékát fedezte az EU, hogy azok határőr feladatokat lássanak el, pedig valójában csak idejük negyedét szántak arra.