Fel kell számolni a nyíregyházi gettóiskolát

POLITIKA
2014 november 06., 13:18
comments 63

Jogellenesen különítette el a Huszár-telepen élő cigány gyerekeket a nyíregyházi önkormányzat, állapította meg jogerős ítéletében a Debreceni Ítélőtábla. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány (CFCF) feljelentése alapján indult perben az ítélőtábla helybenhagyta a februárban született elsőfokú ítéletet, amiben a bíróság kimondta, hogy

  • az önkormányzat előidézte;
  • az intézményt fenntartó görögkatolikus egyház pedig jogellenesen fenntartotta a cigány gyerekek elkülönítését.

A Huszár-telepi iskolát 2007-ben az önkormányzat a CFCF nyomására már bezáratta, de 2011-ben, immár a görögkatolikus egyház fenntartásában működő egyházi iskolaként újraindította. Ezzel párhuzamosan felszámolta a telepi gyerekeket utaztató iskolabuszt. Ezzel az ítélet alapján előidézte a cigány gyerekek elkülönítését, mert még pénzügyi támogatást is nyújtott a telepi, szegregált iskola műűködtetéséhez, aminek az épületét ingyen adta át a görögkatolikus egyháznak.

A CFCF többször is egyeztetett a helyzetről az egyházzal, ami azonban elutasította a megoldási javaslatokat, például azt, hogy a telepi gyerekeket saját belvárosi iskolájába fokozatosan integrálja. A perben Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter az egyházi iskola fenntartói mellett tanúskodott.

A CFCF szerint az ítélet egyértelműen kimondja, hogy a szegregált iskolák „nem szervezhetők ki az egyházak fennhatósága alá, szegregált, elkülönített oktatás ilyen trükkök segítségével sem folytatható”. Illetve azt is, hogy

„az elkülönítést tiltó jogszabályok az egyházakat is kötik”.

Az ítélet egyben azt is jelenti, hogy a Huszár-telepi iskolában már nem indulhat új, szegregált első osztály.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.