Átadtak egy árvízi tározót a Szamos mellett

gazdaság
2014 november 07., 18:27
comments 32
photo_camera Fotó: MTI - Balázs Attila

Seszták Miklós átadta a 17 milliárdból épült tunyogmatolcsi Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározót, és további 300 milliárd forintos árvízvédelmi  fejlesztést ígért 2020-ig. A miniszter szerint mivel 

az ország területének 23 százalékát fenyegetik árvízek

ezért a 2014-2020 közötti uniós ciklusban kiemelt szerepet kap az árvízvédelmi fejlesztés. Gulács és Jánd körzetében épül majd újabb árapasztó tározó.

Somlyódy Balázs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője a Szamos-Kraszna-közi tározóról elmondta: az 51 négyzetkilométeres felületű, 126 millió köbméter víz befogadására alkalmas műtárgyat Mátészalka, Kocsord, Győrtelek, Tunyogmatolcs, Szamoskér, Szamosszeg, Nagydobos és Ópályi között alakították ki. A tározó a Szamoson 60-80, a Tiszán, a Szamos torkolatánál Vásárosnamény alatt 30-40, míg a távolabbi Tokajnál 15-20 centiméterrel csökkentheti majd az árhullámok magasságát.

A 17 milliárd forint értékű árvízvédelmi műtárgy építése során

  • 21 ezer köbméter betont
  • és 2560 tonna betonacélt használtak fel
  • miközben 1,5 millió köbméter földet mozgattak meg
  • épült 21 kilométer új töltés
  • 17 kilométer hosszban pedig a meglévő gátakat emelték, erősítették meg

Félve írtam bármit is erről a témáról, hiszen itt ül mellettem Uj "gátőr" Péter főszerkesztő a szobában.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.