Madárinfluenza gyilkolt Egyiptomban

Egészségügy
2014 november 17., 15:27
comments 3

A H5N1 vírus okozta fertőzésben halt meg egy nő. A haláleset előtt egy nappal az egészségügyi minisztérium hivatalosan bejelentette, hogy két embernél is megállapították a fertőzést a felső-egyiptomi Aszjút, illetve Minja tartományban. Egyikük megegyezik a betegségnek hétfőn áldozatul esett 19 éves nővel, akinek mostanra már a lányánál is megállapították a fertőzést. Mindketten a család baromfiudvarán élő szárnyasoktól kapták el a betegséget.

Egyiptomban idén összesen hét embert fertőzött meg madárinfluenza-vírussal, amely eddig két beteg halálát okozta.

Az észak-afrikai országon 2006-ban végigsöprő járványban hatvan ember vesztette életét. Legtöbb esetben az áldozatok úgy fertőződtek meg, hogy közvetlenül érintkeztek a kórokozót terjesztő szárnyasokkal. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.