Vidnyánszky Attila: A magyar az egyik legtöbbet színházba járó ember a világon

KULTÚRA
2014 november 17., 13:19
comments 99
photo_camera Fotó: Földi Imre / MTI

Márpedig a Nemzeti Színház igazgatója, mit igazgatója, direktora, egyben a Magyar Teátrumi Társaság elnöke ért hozzá. Mint mondta, évente 5-5,5 millió színházjegyet adnak el, tehát a rendszerváltás óta a legkevesebb nézőt vesztő művészeti ág a színház. Szerinte ma is majdnem annyian járnak színházba, mint 25 éve. Itt (Kecskeméten) mondta ki, hogy a magyar az egyik legtöbbet színházba járó ember a világon. Különösen az utóbbi 2-3 évben tapasztalják folyamatosan, hogy a nézőszám emelkedik – írja az MTI.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.