Orbán adta át a barátja, Mészáros Lőrinc mangalicatelepét

mezőgazdaság
2014 november 18., 10:50
comments 264
photo_camera Orbán Viktor beszédet mond Flier János vállalkozó marhatelepének avatásán Felcsúton (Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

A magyar nemzetgazdaság egyik húzóágazatának nevezte a mezőgazdaságot Orbán Viktor ma Fejér megyében, állattartó telepek átadásán – írja az MTI, ami szerint a miniszterelnök először Felcsúton vett részt Flier János vállalkozó marhatelepének avatóján. Flier János felcsúti marhatelepe 3,5 hektáron fekszik, ahol felépítettek két 1500 négyzetméteres istállót és több tároló épületet. A részben pályázati forrásból megvalósuló beruházást az Európai Unió és a kormány 430 millió forinttal támogatta.

photo_camera Tessely Zoltán, idõsebb Flier János, ifjabb Flier János tulajdonos, Orbán Viktor és Fazekas Sándor átvágja a nemzetiszínű szalagot a vállalkozó marhatelepének avatásán

Majd átment arrafelé, ahol gyerekkorában az erdőből kimerészkedő őz legelte le a kertből a borsót, és a kormányfő egy fürdőszoba nélküli vályogházban felnőtt: Orbán Viktor Alcsútdoboz mellett, a Búzakalász 66 Felcsút Kft. bányavölgyi mangalicatelepének átadásán is járt. A cég tulajdonosa Felcsút fideszes polgármestere, a Puskás Akadémia vezetője, a gázszerelőből lett milliárdos, Mészáros Lőrinc.

Orbán Viktor mindkét helyszínen arról beszélt, hogy Magyarország mezőgazdasági ország, az agráriumban igenis van jövő, az ágazatnak jelentős szerepe van a növekedésben, ezért a mezőgazdaságban dolgozóknak meg kell adni a tiszteletet.

Mészáros mangalicatelepén Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a magyar sertésállomány – mint száz évvel ezelőtt – megint 6,5 millióra bővüljön a jelenlegi 3 millió fölötti példányszámról, hogy Magyarországnak ne kelljen sertéshúst importálnia. Egyúttal a mangalicát a magyar állattartás nagy büszkeségének nevezte. A miniszterelnök beszédében külön gratulált Mészáros Lőrincnek és családjának a telepükhöz.

A felcsúti polgármester már korábban kapott sertésjóléti támogatást a kormány által biztosított keretből. (Az új vidékstratégia az eddiginél nagyobb támogatást ad az állattartásra.) Mészáros cége multiknak is szállít már be felvágottat, kolbászt és szalonnát, a közelmúltban Alcsútdobozon is nyitott pékséget és hentesboltot.

Mészáros Beatrix, a Búzakalász 66 Felcsút Kft. ügyvezető igazgatója bányavölgyi mangalicatelepükről azt mondta: a 350 millió forintos zöldmezős, új munkahelyeket is teremtő beruházás pályázati forrás nélkül valósult meg. A telep 200 tenyészkoca és szaporulatának befogadására alkalmas, további terveik között van egy sertéstelep-felújítás 600 millió forint saját forrásból.

Mindkét helyszínen ott volt Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, több fideszes országgyűlési képviselő, Mészáros Lőrinc, Pálffy Károly, Bicske fideszes polgármestere, az alcsútdobozi rendezvényen pedig ott volt Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója is. Az eseményen készült fotógaléria itt látható.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.