Friss
A tüntetésen felolvasták a bebörtönzött volt isztambuli polgármester levelét is, amelyben azt írta, Erdogan csak azt bizonyítja, hogy retteg az ellenfeleitől.
Vizsgálatot indítanak a cégnél, mert nem megfelelően támogatják a sokszínűséget.
Nemcsak a forradalom lehet erőszakmentes, hanem a hatalom kisajátítása is. Az egykori SZDSZ-alapító, aki a legenda szerint évtizedekkel ezelőtt egyszer megpiszkálta Orbán Viktor nyakkendőjét, az okokat, indokokat, mozgatórugókat kutatva megírta a Fidesz-vezér politikai sodródásainak rövid történetét.
Az esetről még nagyon keveset tudni, de korábban a Kreml arra figyelmeztetett, bármilyen Putyin elleni merényletre nukleáris válasz érkezik.
Méghozzá a legstabilabb kanca az állatkertben.
Minden helyi lakost meg fognak kérdezni, mi számukra a legfontosabb ügy, majd szembesítik a válaszokkal a kormányzatot.
A férfi előbb megpróbálta felrúgni a Tisza pultját, majd hazaárulózni és vehemensen szitkozódni kezdett. Magyar szerint most kellene megszólalnia Sulyok Tamásnak és békére hívnia.
Tuka Béla liberális magyar jogtudós volt, de Trianon után hirtelen ráeszmélt, hogy valójában harcias szlovák nacionalista - miközben titokban a magyar állam ügynöke volt. Hogy lehetett belőle szlovák miniszterelnök, miután lebukott? Kollai István történész írása.
Brianna Stern szerint a brit-amerikai influenszer fojtogatta őt, szóban lealacsonyította és agresszív volt.
A férfi felesége szerint csak a jogait gyakorolta.
Néhány túlélővel a kapcsolatot is sikerült felvenni, nagyjából 5-10 méterrel lehetnek a romok alatt.
Az USA alelnöke arról beszélt pénteken, hogy Dánia nem fordított elegendő forrást Grönlandra és a lakosságára.
A miniszter szerint Brüsszelben nem akarják megvárni, hogy a magyar emberek elmondják a véleményüket a kérdésben.
A ChatGPT héten bemutatott új verziója már képeket is tud generálni, az Oscar-díjas japán rendező, Hajao Mijazaki által alapított Studio Ghibli stílusában alkotott képek nagyon népszerűek lettek. Közben újra fellángolt az AI által készített lelketlen utánzatokkal kapcsolatos vita.
Nagyot enyhült a feszült viszony.
45 millió forintot kértek Pécstől.
Hamarosan levelet kapunk.
Azt írta, hogy volt gimnáziumában annyi embert végez ki, amennyit csak lehetséges.
Cs. Sándor, a 90-es években a maffiózó Seres Zoltán embere volt.
Néptulajdonba a Matolocsy-féle Porsche-gyűjteményt! A rendszer kreténsége a minisztériumi titkárnők ellen fordul. XXI. századi Svejk: Orbán és Hegseth, a két derék katona. Zebralovaglás. Venezuelaiak Terézvárosban, kajapiac Rotterdamban
A banki szolgáltatásokról, valamint a telefon- és internetszolgáltatások díjairól is tárgyal a kormány a piac szereplőivel.
Az Állami Számvevőszék nemrég feljelentésekkel zárta le az MNB-alapítványok gazdálkodásának átvilágítását, hűtlen kezelés miatt zajlik a nyomozás.
„Hallottam, hogy megnyerte az Oscart, de vissza kellett adnia / És tudod, hogy csak azért tették ezt vele, mert fekete.”
De szerinte ő vezeti az ország leghazafiasabb közösségét.
Azaz itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.
Tovább az archívumba
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.