Simicska és a Századvég is simán lehajol az apróért

gazdaság
2014 november 18., 13:48
comments 122

A közbeszerzési törvénynek van egy fantasztikus kiskapuja: a jogszabály egy paragrafusa szerint az ajánlatkérő hirdetmény, azaz pályáztatás közzététele nélkül indíthat eljárást, ha az árubeszerzés vagy szolgáltatás becsült értéke nem éri el a 25 millió forintot, vagy az építési beruházás becsült értéke nem éri el a 150 millió forintot. Ekkor simán meghívhat cégeket ajánlatot tenni.

Ez pedig remek lehetőséget teremt cégeknek arra, hogy éppen kevéssel 25 millió forint alatti összegre kiírt közbeszerzéseken pályázat és verseny nélkül szerződjenek. Az Átlátszó alapos cikkben szedte össze, kik élnek előszeretettel ezzel a módszerrel. Meg fognak döbbenni!

Az Átlátszó csak három típusú értékhatárra keresett rá a Közbeszerzési Értesítőből: a 24,9 millió, a 24,99 millió és a 24,999.999 forintos kategóriákat nézték. Azaz vannak annyira profi ajánlatkérők is, akik mindössze egyetlen forinttal mennek a 25 milliós, törvényileg szabályzott limit alá.

Az egyik nagy játékos a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), amelyik sorra használta ki ezt a kiskaput az elmúlt években, és valahogy a szerencsés meghívott cégek végül a teljesítésre rendre a belügyminiszter Pintér Sándor egykori cégének érdekeltségei közül kerültek ki. Akadt 24.999.999 forint értékben kiírt épülettakarítás 2011-ben, de a Pajzs Biztonságvédelmi és Üzemeltető Zrt. és a PFM Zrt. még több alkalommal jól járt, rendre éppen csak 25 millió forint alatti kiírásokat megcsípve. A lap ír arról is, hogy a két egykori Pintér-közeli cég több más önkormányzati vagyonkezelők és állami vállalatok kiírásán is jól szerepelt az elmúlt években.

Szintén hasonlóan szerencsés volt a Századvég is: a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-től a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. rendelt tanulmányt befektetési stratégia kialakításához, és hogy - hogy nem, a szerződés becsült összege 24.990.000 forint volt, azaz a Fidesz szellemi holdudvarát képviselő vállalat hirdetmény nélkül, tárgyalásos úton vihette a feladatot, éppen tízezer forint híján megúszva a versenyzést. A Századvég pályázatírói zsenialitásáról nemrég itt írtunk hosszabban.

Ehhez hasonló módszerrel kapott szerződést a Simicska Lajoshoz köthető Mahir Kft. is, őket a Magyar Turizmus Zrt. találta meg, eszközök beszerzésére és emblémázásra kiírt feladatokra, éppen 24.900.000 forint értékben. A Mahir ügyvezetője, Horgos Andrea szerint annak, hogy ők kapták a munkát, kizárólagosan szakmai okai vannak, és annak nincs köze a cég tulajdonosi szerkezetéhez.

Hasonlóan jól jártak a lap beszámolója szerint Orbán egykori tanácsadójának, Győri Tibornak egykori üzlettársa Dombrádi Krisztiánnak az érdekeltségei, és a kormányváltás után sikert sikerre halmozó Bell & Partners Kft. is. Ők minisztériumok kommunikációs feladatainak elvégzésére kaptak lehetőséget, rendre kevéssel a 25 millió forintos keretösszeg alatt. (via Átlátszó)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.