Nagyot buknak Simicskáék, de Orbán nem fogja ellehetetleníteni őket

POLITIKA
2014 november 20., 08:12
comments 25

A tavalyi 29 milliárd forintos bruttó osztalékból 13 milliárdot elveszíthetnek a Simicska Lajoshoz köthető cégek, ha az állam már kevésbé támogató, mint eddig - írja a Figyelő.

Most, hogy a korábbi munkamegosztás, miszerint Orbáné a politika, Simicskáé a finanszírozás és a gazdasági hátország, megszűnt, a lap azt igyekezett kiszámolni, hogy lesz-e még miből vásárolnia Simicska Lajosnak. Mindenkit megnyugtatunk, lesz.

Azt a forgatókönyvet vették alapul, hogy a Simicska-cégeknek a korábbinál kevesebb állami jóindulattal és megrendeléssel kell beérniük, de a mások oldalnak nem célja ezek teljes kivéreztetése. Állítólag a teljes ellehetlenítéssel nem is számolnak a Közgépnél és társainál.

Az biztos, hogy az utolsó békeévben, 2013-ban jutottak el a Simicska-cégek Eldorádóba. Az összes olyan vállalatban, amely tulajdonosain és ügyvezetőin keresztül kapcsolatba hozható a Simicska-Nyerges-Fonyó-világgal, tavaly 29,2 milliárd forint osztalékot fizettek ki. A megtépázott birodalom azért így is hoz majd 16,4 milliárdot idén. Van egy másik számítás is, ami nem veszi figyelembe a vagyonkezelőket. Ez így számított tiszta szaldó 12,5 milliárd lehetett tavaly, 7,1 milliárd lesz idén.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.