A Jobbik Török Gábort támogatja Veszprémben

2014 november 26., szerda 13:17
389

Török Gábor politológus az újpesti időközi választás eredményén felbuzdulva kiírta a Facebookra, hogy ha összegyűjt annyi lájkot, amennyi szavazattal tavasszal képviselő lett Navracsics Tibor a választókerületben, elindul az időközi választáson. Török azóta körbeturnézta a fél magyar médiát, szépen gyűlnek a lájkjai is. Azt mondja, még nem tudja, hogy elindul-e Veszprémben, de az biztos, hogy ha indul, pártfüggetlen jelölt lesz.

Erre most azt írja az MTI, hogy a Jobbik nem állít jelöltet a veszprémi időközi országgyűlési választáson, amennyiben Török Gábor megméreti magát, és szimpatizánsait a politológus támogatására fogja kérni. Ezt Vona Gábor jelentette be egy szerdai sajtótájékoztatón.

A pártelnök szavai szerint tiszteletben tartják a politológus pártfüggetlenségét, személyétől pedig azt várják, hogy valóban független képviselőként új színt visz az Országgyűlésbe, ahol jelenleg hiánycikk az érdemi vita és a konszenzuskeresés.

Vona Gábor Török Gáborral folytatott beszélgetésére hivatkozva azt mondta, a politológus azt mondta neki, indulása esetén minden szavazó támogatására számít, érkezzen bárhonnan, de egyik pártnak sem kíván a jelöltje lenni.

Érdekes lesz így a veszprémi választás, még az sem kizárt, hogy Simicska Lajos is jelölt lesz. Ha Fidesz itt veszít, oda a kétharmad.

(A címlapi kép Török Gábor Facebookjáról van.)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt